A szerződéses összeg emelkedésével párhuzamosan az átlagos kölcsönösszeg is látványosan nő a jelzáloghiteleknél: az idei első négy hónapra vetítve már éppen meghaladta a 17 millió forintot, miközben egy évvel korábban még 14,7 milliónál járt.
A jelzáloghitelek iránt azzal együtt növekszik a kereslet, hogy a szabad felhasználású fogyasztási hiteleknél egyértelműen a személyi kölcsönök dominálják a piacot: ezeknél az új szerződések összege megközelítette a 335 milliárd forintot az év első harmadában – ez egyébként szintén új rekord –, vagyis személyi kölcsönből több mint tízszer annyit vettek fel a háztartások, mint jelzáloghitelből - írja a Világgazdaság.
A szabad felhasználású jelzáloghitel előnye a személyi kölcsönnel szemben, hogy a kérhető összeg felső határa a legtöbb banknál eléri az 50 millió forintot, de van, ahol 100 millió forint is lehet. A másik, hogy a hosszabb (10-20 éves) futamidő miatt a hitel törlesztőrészlete is jóval alacsonyabb, mint egy hasonló összegű személyi kölcsöné. A harmadik pedig az alacsonyabb kamat (az átlagot tekintve, mert a személyi kölcsönöknél is akadnak 10 százalék alatti ajánlatok). Hátránya a személyi kölcsönnel szemben, hogy tehermentes, és fedezetként bevonható ingatlan is szükséges, a hiteligénylés átfutási ideje pedig több hét.
A havonta rendszerint néhány milliárd forintnyi új szerződés miatt pedig a jelzáloghitelek súlya is fokozatosan csökken a lakossági portfólióban: az április végi, nem egészen 670 milliárd forintos állomány alapján 5,8 százalékot ért el, miközben 2024 áprilisában még éppen 7 százalék alatt mozgott.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén január-március között több mint 75,3 ezer új személyi kölcsön szerződést kötöttek a bankok, 15,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 65,1 ezernél. Ennél magasabb számot csak a covid előtt, 2019 elején regisztrált a jegybank. Az egy szerződésre jutó átlagos összeg is meredeken emelkedik a személyi hitelek piacán: 2025. első három hónapjában már elérte a 3,24 millió forintot, ami 30 százalékkal magasabb az egy évvel korábbra kikalkulálható, nagyjából 2,5 milliónál.
A legkedvezőbb kamatok eléréséhez a nettó átlagkeresethez közelítő – legalább havi 400-450 ezer forintos – havi jóváírással, illetve igazolt jövedelemmel már több helyen is el lehet érni a legkedvezőbb feltételeket - írtuk a közelmúltban.
Olvasd el ezt is!


