Az egyetemek általában már augusztus első napjaiban megnyitják a kollégiumi jelentkezési felületet (általában a Neptunban). A konkrét határidők, szabályok és a csatolandó iratok listája az adott intézmény hivatalos tájékoztatójában található meg – ezt legtöbbször a felvételi értesítő mellékleteként is elküldik.
A Hóvége portál gyűjtötte össze a gyakran bekért dokumentumok listáját.
- Hatósági igazolás az egy lakcímen élőkről. Kormányablaknál vagy önkormányzatnál igényelhető, igazolja, kik és hányan élnek az adott címen.
- Jövedelemigazolás. A szülők (vagy eltartók) legfeljebb 3 hónapos kereseti papírjaira lehet szükség.
- Testvérek iskolalátogatási igazolása. 16 év alattiaknál gyakran elegendő a diákigazolvány másolata, de előfordulhat, hogy születési anyakönyvi kivonatot is kérnek. 16 év felett minden esetben iskolalátogatási igazolás kell.
- Tartós betegségről vagy árvaságról szóló dokumentumok. Ezek előnyt jelenthetnek. Orvosi igazolás vagy határozat szükséges.
- Válási határozat. Ha a szüleid elváltak, a jogerős bírósági határozatot is csatolnod kell.
- (Opcionálisan) tüdőszűrési lelet
A férőhelyek száma mindenhol korlátozott, és nem kizárólag a távolság számít. Az elsőéves kollégiumi jelentkezés során általában az alábbi szempontokat mérlegelik:
- szociális rászorultság (jövedelem, eltartottak száma stb.)
- állandó lakcím és egyetem közötti távolság
- tanulmányi eredmények
- esetleges sport- vagy közösségi tevékenység.
Az idei szezonban Budapesten havonta 126 órát, a vidéki egyetemi városokban 70-110 órát kell ledolgoznia egy átlagos diáknak egy albérlet összegének előteremtéséhez, miközben a szobabérlet átlagosan 51, illetve 30-40 óra diákmunka bérével fizethető ki a helyszíntől függően - derül ki a Trenkwalder legutóbbi elemzéséből.
A többség számára teljes ingatlan bérlése helyett egy szoba kivétele lehet a megoldás. Míg Budapesten a havi szobabérlet is átlagosan havi 51 óra ledolgozását követeli meg egy diáktól, a többi nagyvárosban ez a szám jellemzően 30-40 óra között mozog, Miskolc itt is kivétel 26 órás értékével. Mindez azt jelenti, hogy még egy szobabérlés is jelentős energia- és időbefektetést követel meg egy átlagos diáktól.
Olvasd el ezt is!