Az MNB határozott álláspontja, hogy a Revolut Banknak az ügyfelek védelme érdekében itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó…
Június közepe óta jelentkezhettek és július elejétől állnak munkába a kormányzati bértámogatással vakációs foglalkoztatáshoz segített 16-25 évesek. A nyári diákmunka program idei felhívására eddig 19…
Gázellátási problémákkal nézhet szembe Magyarország a következő hónapokban, ezért kerülhetett az érdeklődés középpontjába az ország gázlekapcsolási terve. Eszerint a nem ipari fogyasztók ellátása…
A köztársasági elnök a közösségi oldalán azt írta, nem talált olyan pontot a jogszabályban, ami miatt az Alkotmámnybírósághoz kellene fordulnia.A teljes bejegyzést elolvashatjátok.
Görögországnak van egy ajánlata Németország számára, miután előfordulhat, hogy Európa legnagyobb gazdaságában ezen a télen korlátozni kell a földgázfelhasználást.
Szülőként sokat hallani arról, mit kell tennünk a gyerekeinkkel, arról ritkábban, hogy mit ne tegyünk ahhoz, hogy sikeres és boldog felnőttekké váljanak.
A németek télen fát használhatnak a fűtéshez, hogy gázt spóroljanak. Az oroszok korábban csökkentették az Északi Áramlaton át küldött energiahordozó mennyiségét, és a mostani éves karbantartás után…
A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett, az ezzel kapcsolatos intézkedéscsomag hét elemből áll. Ebből az egyik érinti a lakossági rezsicsökkentést. A hvg.hu összeállított egy "kisokost" a…
A katatörvény módosítását elfogadta az Országgyűlés, a jogszabály szeptembertől lép hatályba. Mutatunk egy nagyon leegyszerűsített modellszámítást, ami segít annak megértésében, hogy miért volt ilyen…
Továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet Magyarországon: idén a második negyedévben a Profession.hu-n keresztül a munkaadók 25 százalékkal több állást hirdettek meg, mint az előző év azonos…
A legtöbb diáknak egész évben munkát tudnának adni a nyáron őket foglalkoztató cégek. Azonban ebben az időszakban jellemzően 1,5-2 hónapot dolgoznak. Kiemelkedően jó fizetést is hazavihetnek, részben…
Hét pontban foglalta össze a Kormányinfón a tervezett intézkedéseket Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A 7. pont a rezsicsökkentést érinti.
Németország legnagyobb lakáskiadója a következő hónapokban többszázezer otthonban fogja lejjebb tekerni a fűtést, miután bizonytalanná vált Európa gázellátása.
Számháborút nem indítunk a résztvevők számáról, az mindenesetre tény, hogy a belvárosban komoly forgalmi fennakadásokat okoz a katázás szigorítás ellen megszervezett tüntetés. A Margit hídnál a…
Teljesen átalakítja a katás adózást a kormány, ami miatt kétharmadával eshet vissza a kedvezményes adónemmel élők száma szeptembertől. Mutatjuk, hogyan vélekednek szakértők a módosításról.