Az Országgyűlés honlapján elérhető adatokból kiderül például, hogy a Hivatal kiadásai 1990-ben csupán 640 millió forintot emésztettek fel, míg 2022-ben ez az összeg már megközelítette a 45 milliárd forintot.
Az Economx gazdasági portál frissebb kimutatásokat talált az Országgyűlés Hivatalánál (OH) elszámolt személyi juttatási kiadásoknál és létszámoknál.
Eszerint idén szeptemberben 1130 foglalkoztatott volt, amiből 65-en voltak vezetők. A törvény szerinti illetmények és munkabérek összértéke szeptemberben 1,293 milliárd forint volt, amiből 213,7 millió forintot kerestek a vezetők. Utóbbi átlaga valamint több mint 3,2 millió forint havonta.
Szeptemberben túlórára 12, végkielégítésre és jutalmakra 38,1, egyéb személyi juttatásokra pedig 7,7 millió forintot fizettek ki.
Az OH Választott tisztségviselőinek (Kövér László házelnök, valamint az alelnökök, jegyzők, háznagyok) juttatásai szeptemberben ismételten meghaladták a 606,4 millió forintot. Legutóbb erre idén áprilisban volt példa, akkor 610,3 millió forintot fizettek ki a számukra.
Nem kell ahhoz vezetőnek lenni, hogy két szakmában annyit keressünk, mint az Országgyűlési Hivatal vezetői pozícióban dolgozó alkalmazottai. Minden évben 460 foglalkozásra lebontva mutatja a KSH a hazai kereseti viszonyokat, amelyek között rendre a légiforgalmi irányítók viszik a prímet. Ez tavaly sem volt másképp, viszont egy fontos változás történt: 2024-ben már hárommillió fölött volt a bruttó átlagkeresetük, egészen pontosan 3 421 980 forint. Megőrizték a pozíciójukat a légijármű-vezetők, illetve hajózómérnökök, akik 3 135 069 forintos bruttó átlagkeresettel tavaly is a második helyen végeztek.
Olvasd el ezt is!


