Felszámolási eljárás kezdődött tavaly november 5-én a liechtensteini Sun Contracting AG ellen – közölték egy hazai bírósági eljárás kapcsán nemrég a társaság jogi képviselői. Mint emlékezetes, a Sun Contracting AG-vel szemben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. június 27-én tette közzé intézkedését jogosulatlan befektetési szolgáltatási tevékenység miatt, tiltotta meg annak további végzését és tett feljelentést is az illetékes nyomozó hatóságnál, írja tájékoztatójában a jegybank.
A liechtensteini felügyelet (FMA) jóváhagyásával kötvénykibocsátásra jogosult társaság ugyanis itthon – kibocsátói felhatalmazását messze túllépve – a magyar pénzügyi felügyelet engedélye nélkül forgalmazta is saját értékpapírjait. Ezt annak ellenére tette, hogy az MNB korábban felhívta a figyelmét a forgalmazás jogszerű módjára (vagyis professzionális befektetési szolgáltató, forgalmazó igénybevételére).
A jogosulatlanul forgalmazott kötvényekből az MNB vizsgálatának megállapítása szerint legalább 279 magyar magánszemély vásárolt.
A magyar felügyelet már elmarasztaló határozata közzétételekor jelezte, hogy intézkedése semmilyen formában nem érinti a Sun Contracting AG-nek az ügyfelektől átvett befektetéseinek visszafizetési kötelezettségét.
A társasággal szembeni fizetésképtelenségi eljárás miatt a hazai befektetők – amennyiben ezt eddig nem tették meg – az alábbi elérhetőségeken jelenthetik be hitelezői igényeiket. Ezt határidőn túli igényként tehetik meg. Az MNB segítő szándékkal teszi közzé az elérhetőségeket, nem koordinálja az igénybejelentéseket.
Felszámoló neve: Mag. René Saurer MES ügyvéd (Rechtsanwalt); cím: Gasser Partner Rechtsanwälte, Feldkircher Strasse 31, 9494 Schaan, FL (Fürstentum Liechtenstein); e-mail: suncontracting.insolvenzverwalter@gasserpartner.com.
Olvasd el ezt is!


