A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS közös, 2026 második negyedévében végzett felmérése szerint az év elején még a válaszadók 18 százaléka gondolta úgy, hogy nehezen vagy nagyon nehezen találna a képzettségének megfelelő munkát, ez az arány azonban néhány hónap alatt 37 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan 53-ról mindössze 19 százalékra esett azok aránya, akik könnyű vagy nagyon könnyű újraelhelyezkedéssel számolnak.
A munkaerőpiaci bizonytalanság a nőket az átlagosnál is erősebben érinti. A felmérésben részt vevő nők 45 százaléka úgy véli, hogy munkanélkülivé válás esetén nehezen vagy nagyon nehezen találna magának megfelelő új munkahelyet. A férfiaknál ugyanez az arány 30 százalék. Regionálisan is jelentős eltérések mutatkoznak: míg Magyarország középső részén 34 százalék ítéli kedvezőtlennek az elhelyezkedési esélyeit, Észak-Alföldön már 46 százalék.
Olvasd el ezt is!
A jelenlegi munkahelyek stabilitásának megítélése valamivel kedvezőbb, de itt is érzékelhető a bizonytalanság. A dolgozók 46 százaléka szerint cége még legalább öt évig fennmarad, saját pozícióját azonban csak 33 százalékuk látja ugyanilyen hosszú távon biztosnak. Az állás megtartásának legfontosabb egyéni garanciáját a válaszadók elsősorban saját teljesítményükben és tudásukban látják. A vállalat jövőjét eközben leginkább a termékek és szolgáltatások iránti kereslet, az adott ágazat helyzete, valamint a megrendelések és a cég pénzügyi teljesítménye határozhatja meg.
A kutatás szerint a munkavállalók 87 százaléka számít arra, hogy egy esetleges állásváltásnál valamilyen kompromisszumot kellene kötnie. A leggyakoribb engedmény a fizetés és a juttatások terén lenne szükséges: ezt a válaszadók 46 százaléka említette. Emellett 35 százalék az utazási időből, 31 százalék pedig a munkaidővel kapcsolatos elvárásaiból is engedne. Mindeközben a munkáltatói ajánlatok egyik legnagyobb hiányossága éppen a megfelelő bér és juttatási csomag: ezt az álláskeresők 62 százaléka kifogásolja.
A munkavállalók lojalitását sem kizárólag a bér határozza meg. Bár 26 százalék jobb ajánlat esetén hajlandó lenne váltani, 45 százalék inkább maradna jelenlegi munkahelyén. A munkahelyi légkör, a közvetlen vezető hozzáállása és a munkába járás távolsága szintén fontos szempont. A felmérés szerint a dolgozók 64 százaléka összességében jól érzi magát a munkahelyén, ugyanennyien pedig úgy látják, hogy főnökeik tisztelettel és támogatóan bánnak velük. A legnagyobb elégedetlenséget a fizetés és a szakmai fejlődési lehetőségek hiánya okozza.
Olvasd el ezt is!


