A Sea Legend kínai konténerszállító vállalat „Jégselyemútnak” nevezte el az új útvonalat, amely a hagyományos, mintegy 40 napos hajózási időt az útvonal és a sarkvidéki körülmények függvényében körülbelül 20 napra rövidítheti. Menetrendszerinti járatuk hetente közlekedik majd, és új alternatívát jelenthet az Ázsia és Európa közötti áruszállításban - írja az Economx.
Az északi útvonalak iránt már korábban is nőtt az érdeklődés: két éve 15, tavaly pedig már 23 kínai konténerszállító hajó haladt erre Európa felé, és a szakemberek szerint számuk a közeljövőben rohamosan nőhet. A globális felmelegedés miatt ugyanis nyáron egyre nagyobb területen olvad fel a tengeri jég, ami megkönnyíti a hajózást.
A rövidebb útvonal ugyanakkor komoly kockázatokat is rejt. Az Északi-sarkvidéken korlátozottak a mentési és vészhelyzeti lehetőségek, miközben az elmúlt tíz évben több mint 500 hajózási balesetet jelentettek a térségben. Az útvonal 28 szakaszból áll, amelyek többségére az orosz Roszatom adja ki az áthaladási engedélyeket.
Az északi hajózás bővülését jelzi az is, hogy tavaly 167 jégosztályú hajót építettek, ami az elmúlt 10 év legmagasabb száma, idén pedig további 164 készülhet.
Magyarországon is hatályba léptek július 1-től az Európai Unió új vámszabályai, amelyek az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű küldeményeket érintik.
Az új rendszerben a vásárlóknak termékkategóriánként 3 euró vámot kell fizetniük – közölte Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője.
A vámot nem csomagonként, hanem a küldeményben található eltérő vámtarifaszámú termékkategóriák után számítják fel. Ha valaki például egy pólót, egy telefontokot és egy fülhallgatót rendel egy csomagban, három különböző termékkategória miatt összesen 9 euró vámot kell fizetnie. Amennyiben viszont három azonos típusú póló érkezik ugyanabban a küldeményben, a fizetendő vám 3 euró marad.
A NAV tájékoztatása szerint a díj a webáruházak áraiba épül majd be, így a vásárlók várhatóan a rendelés során találkoznak vele. A szabály kizárólag a 150 eurónál kisebb értékű küldeményekre vonatkozik, az ennél drágább csomagok vámkezelésének rendje nem változik.
Az intézkedés az uniós vámreform része, ezért valamennyi tagállamban egységesen alkalmazzák. A kiscsomagok vámkezelését továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy az online platform megbízottja végzi.
A hatóság folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel az átállás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, a részletes tudnivalókat pedig a hivatal honlapján és a NAV Infóvonalán is közzéteszik.
Olvasd el ezt is!


