A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter a Rosenberger újabb beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozó, német tulajdonosi hátterű cég 9,5 milliárd forint értékben bővíti kapacitását nyírbátori, jászárokszállási és jászberényi telephelyén, amihez az állam 1,5 milliárd forint támogatást ad, így biztossá téve számos munkahelyet és elősegítve az exportteljesítmény további erősítését.

Hozzátette, a hazánkban már mintegy ötezer főt foglalkoztató, csúcstechnológiát képviselő és a világpiacon is vezető pozícióban lévő vállalat szoros együttműködést alakított ki a magyar felsőoktatási és szakképzési intézményekkel, ami elősegíti azt, hogy a tanulók nemzetközi szinten is versenyképest tudást szerezzenek. Elmondta, hogy a magyar gazdaság profitál abból, hogy a cég által naponta előállított nagyjából négymillió alkatrész szinte mind a külpiacokon kerül értékesítésre.

A kormány stratégiai együttműködési megállapodást is aláírt a vállalattal, amely ezáltal immár a kormány 102. hasonló státuszú partnere.

1

A cégcsoport a több mint két évtizedes magyarországi működése során számos beruházást végrehajtott, immár hatodik alkalommal a kormányzat támogatásával, és egyre magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket tartanak itt fenn. A Rosenberger dolgozóinak bére mintegy tíz százalékkal meghaladja a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei átlagot, a vállalat pedig egyre több hazai kis- és közepes vállalkozás előtt nyitja meg a fejlődés útját.

2