Már a Volvo is visszavált: elhalasztja a villanyautós átállást
Fotó: Shutterstock

Már a Volvo is visszavált: elhalasztja a villanyautós átállást

Eredeti terveivel ellentétben a Volvo Cars svéd autógyártó mégsem áll át 2030-ra teljesen elektromos autók gyártására. Ennek fő oka, hogy a fogyasztók inkább az olcsóbb és kényelmesebb hibrid autók felé fordultak.


A visszakozás háttere a vásárlói viselkedés: a fogyasztók nagy része drágának tartják ezeket a járműveket, és hiányzik a stabil és gondtalan vezetéshez a megfelelően kiterjedt töltőhálózat. Emellett a Volvót is érintik a Kínában gyártott elektromos autókra kivetett európai vámok.

Így változtak a célok

A Volvo még így is az egyik legelkötelezettebb gyártó az elektromos autók mellett. A rivális európai márkák sokkal nagyobb mértékben fordultak el az elektromos meghajtástól a kereslet látványos visszaesésének hatására. A Volvo azt közölte, hogy a 2025-re az összes eladott autójuk 50-60 százaléka teljesen elektromos és hibrid lesz. Korábban még ugyan ezeket a számokat kizárólag az e-autóktól várták - írja a Világgazdaság.

A hibrid a sláger újautó-vásárlásnál

Íme egy friss számadat, ami megerősíti, miért is halogatja a Volvo a teljesen elektromos átállást. Júliusban az EU-ban eladott személyautók száma 0,2 százalékkal, 852 ezerre nőtt az egy évvel korábbi 850 ezerről. A kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése egy év alatt 13,5 százalékról 12,1 százalékra csökkent idén júliusban, a hibrid-elektromos autóké (HEV) viszont 25,5 százalékról 32 százalékra nőtt. A hálózatról is tölthető, plug-in hibrid (PHEV) autók jelenléte 7,9 százalékról 6,8 százalékra mérséklődött. A benzines autóké 35,9-ről 33,4 százalékra, a dízelmotorosoké 14,1-ről 12,6 százalékra csökkent.


Ne hagyd ki!