Kedden este nyugaton már előfordulhatnak záporok, zivatarok, majd szerdán már másfelé is várható csapadék. Csütörtöktől pedig csak elszórtan lehet egy-egy zápor, a jövő hét elejéig újabb nagyobb csapadék már nem valószínű. Összességében a hét végéig többfelé hullhat 10 mm-t meghaladó csapadék, de mint mindig, a záporos forma miatt a mennyiség és a területi eloszlás nagyon bizonytalan. A mezőgazdasági aszály számottevő mérséklődésére az Alföldön csak kis esély mutatkozik. A hőmérséklet nem sokat változik majd, marad a meleg idő, a csúcsértékek északnyugaton 25, délkeleten 30 fok körül alakulnak majd - írja a Hungaromet agrometeorológiai előrejelzésében.

Múlt pénteken estére egy hullámzó frontrendszer közelítette meg nyugat felől hazánkat. Ennek hatására szombaton a nyugati és a középső területeken nagy területen alakultak ki záporok, zivatarok, majd a csapadék formája esőbe ment át. Vasárnap reggelre a Dunántúlon elállt az eső, mely azonban nem terjedt át a keleti területekre, hanem arrafelé csak délután alakultak ki elszórtan záporok, zivatarok. Összességében ebben a két napban hazánk nyugati felén nagy területen hullott igen jelentős, 20-60 mm csapadék, de a Balaton nyugati térségében 70 mm fölötti mennyiség is előfordult (ábra). Keleten ugyanakkor csak kisebb foltokban esett 10 mm-t meghaladó csapadék, sokfelé egyáltalán nem esett. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege csaknem országszerte 20-40 mm-rel a sokéves átlag alatt alakul, azt csak északon haladja meg kissé.
A nyári növényeket rendkívül megviselte a június óta tartó mezőgazdasági aszály. Bár az ország egyes részeit bizonyos időszakokban kiadós csapadék öntözte, az állományok zömének zöld tömege jóval kevesebb volt a szokásosnál a szezonban, és hamar megkezdődött a növényszáradás. Az öntözetlen táblákon a csapadékeloszlásnak megfelelően nagyon nagyok a területi különbségek hazánk területén. A középső országrészben kiterjedt területen igen rossz a termés, azonban vannak vidékek főként a Kisalföldön és északkeleten, ahol még elfogadhatók a kilátások. Ez utóbbi részeken még mindig vannak szép zöld kukorica táblák.
Az aktuális szántóföldi munkák között szerepel a repce vetése illetve ehhez a talajelőkészítés. Ennek a növénynek csökken a vetésterülete többek között az elmúlt évek száraz tavaszai miatt. Ahol az elmúlt napokban esett legalább 20 mm eső, arrafelé elő lehet készíteni a talajt (bár a Dunántúlon sokfelé szükség van némi szikkadásra), de a középső és keleti országrészben sokfelé túl száraz ehhez a talaj.
Olvasd el ezt is!