vasárnap, 2025. július 13.
Image
Agrár

Ekkor és itt jöhet végre csapadék

2025-07-04
Karácsony Zoltán
Agrár
Fotó: Vista Wei/Unsplash

Pénteken főként az északi országrészben, majd vasárnap délutántól a Dunántúlon lehetnek záporok, zivatarok. Hétfőtől a déli országrészben is nő a csapadékhajlam, és kedden, majd szerdán az Alföldön is lehet némi eső.

Változás körvonalazódik időjárásunkban. Pénteken egy hidegfront átvonulásához kötődően főként az északi országrészben és a nyugati, délnyugati határszélen lehetnek záporok, zivatarok. A hidegfront hatására sokfelé megerősödik az északnyugatira forduló szél, ami az aratás helyszínein a szokásosnál is jobban hordhatja a port. A hőmérséklet északnyugaton már csak 30 fok körül, míg délkeleten 40 fok közelében alakul a legmelegebb órákban. Szombaton nem várható csapadék, de a hőmérséklet csúcsértéke csak 30 fok körül várható. Vasárnap átmenetileg visszatér a hőség, de délutántól nyugat felől már záporok, zivatarok érkezhetnek, melyek az éjszaka folyamán akár nagyobb területre is kiterjedhetnek. Hétfőtől több hullámban lehűlés érkezik, először csak a Dunántúlon, és északon mérséklődik a meleg, majd keddtől hazánk nagy részén 30 fok alatt alakulnak a maximumok, és éjszakánként is többfelé 15 fok alá hűl a levegő. A lehűlés széllel és némi csapadékkal is érkezik, a jövő hét első felében gyakran lesz nagy területen erős a szél. Záporok, zivatarok több hullámban is érkeznek, a csapadék mennyiségében azonban nagy területi eltérések valószínűek - írja előrejelzésében a Hungaromet.
 

Kevés csapadék, sok napsütés jellemezte a júniust

Az elmúlt 30 napban csak a Dunántúl nyugati, északnyugati részén valamint a Bükk északnyugati oldalán fordult elő 30 mm-t meghaladó, 30-55 mm csapadék, de a déli és keleti országrészben nagy területen 10 mm sem, kisebb foltokban pedig egyáltalán semmi nem esett. Júniusban a csapadékosnak számító nyugat-dunántúli területeken is csak fele hullott az ilyenkor szokásos mennyiségnek, máshol pedig 50-80 mm-rel kevesebb. Napfényben viszont igen gazdag volt az idei június, 20-25%-kal többet sütött a nap a sokéves átlagnál, ez azonban gyakori, igen erős UV sugárzással járt együtt. A 90 napos csapadékösszeg is országszerte jelentős, sokfelé 100 mm-t meghaladó hiányt mutat.
 

Nagyon rossz állapotban van a kukorica és a napraforgó

Az őszi vetések is megsínylették a májusi, júniusi csapadékhiányt, a szokásosnál hamarabb beértek, megkezdődött az aratás. A kukoricát, a napraforgót és a szóját nagyon megviseli a csapadékhiány. Ilyen időben a kukorica mélyebbre hatoló gyökérzetet fejleszt, de az idén a mélyebb talajrétegekben is kevés nedvességet talál. Egyelőre még zöldek a levelek, de az állományok zöld tömege kevesebb az ilyenkor szokásosnál. A kukorica többfelé már a címerhányás fázisában van, a napraforgó pedig virágzik, de nagyon rossz állapotban vannak a kultúrák, égető szükség lenne számottevő mennyiségű csapadékra.

 
Image
Agrár
"A platánok levélhullása lelassult és már inkább a szárazság miatt ritkul a fák lombja. Mintha már kevesebb lepergett levélen látnám a gnomóniára jellemző tüneteket a levélerek mentén és a…
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!