Ha bőséges cukkinitermést szeretnénk, már az ültetéskor oda kell figyelni néhány fontos apróságra. A cukkini nap- és melegigényes növény, ezért olyan helyet válasszunk számára, ahol sok fény éri. A talajjal szemben nem válogatós, de annak tápanyagban mindenképp gazdagnak kell lennie - írja az Agroinform.

A fészkek és a büdöske szerepe

A legjobb eredmény érdekében alakítsunk ki fészkeket, amelyeket istállótrágyával javítunk fel, majd vessünk egy-egy fészekbe legalább két magot.

A cukkini vízigényes, különösen a növekedés kezdeti szakaszában, de a rendszeres öntözés a virágzás és terméshozás idején is nélkülözhetetlen. Faágakkal, levéllel és humusszal rétegezve kiváló melegágyat alakíthatunk ki számára még ősszel.

Fontos a megfelelő tőtávolság is  (legalább 1 méter), a rendszeres kapálás, a gyommentes környezet, valamint a betegségek elleni védekezés. A lisztharmat és meztelencsigák például komoly károkat okozhatnak a cukkiniállományunkban, ezért időben érdemes fellépni ellenük.

A bőséges termés másik kulcsa a tápanyag-utánpótlás: ültetéskor és a növekedés során is juttassunk komposztot vagy érlelt trágyát a növény alá. A beporzás elősegítése érdekében pedig ültessünk köré körömvirágot vagy büdöskét.

A cukkini nemcsak sokoldalúan felhasználható, de rendkívül egészséges is. Magas víztartalma miatt könnyen emészthető, C-vitaminban, folsavban és ásványi anyagokban gazdag, héja pedig különösen értékes – ezért a fiatal, zsenge terméseket érdemes fogyasztani.
 

Könnyen, gyorsan termeszthető zöldségek

A zöldségek sikeres termesztése nem csak a gyakorlott kertészek privilégiuma. Akik most szeretnék kipróbálni magukat, akár egy kis balkonon vagy házuk udvarában is megtermelhetik a friss zöldségeket. Itt a toplista, mit érdemes vetni!

A rukola hidegtűrő növény, amely már kora tavasszal vethető, és nyáron is sikerrel termeszthető. A saláta szintén gyorsan növekvő, hűvösebb helyet kedvel, míg a retek akár három-négy hét alatt is beérik. A borsó és bab kifejezetten kedveli a hideget, és különlegességük, hogy a talaj nitrogénellátottságát is javítják. A cékla, amely szintén a hűvös időt kedveli, könnyen nevelhető, ha megfelelő talajban vetjük el. A cukkini és paradicsom melegkedvelő növények kellő gondozás mellett szintén bőséges termést adnak. A vöröshagyma szintén gyorsan fejlődik, ha előnevelt dughagymát használunk.