kedd, 2025. július 15.
Image
Innováció

Nagyszüleink téli vitabombája ma is hatásos

2025-05-17
Haszon
Agrár
Fotó: Fotó: Shutterstock/Madeleine Steinbach

Egészségügyi szakértők nyilatkozatai alapján teljesen egyértelmű, hogy a fejes káposzta tejsavas erjedéssel készült tartósított formáját, vagyis a savanyú káposztát miért szokás a szuperélelmiszerek közé sorolni.

Ma már köztudott tény, hogy a bélrendszer állapota szoros kapcsolatban áll az általános egészséggel. A stressz, az étrend, az életmód, a környezeti hatások és a genetika hatására felborulhat a bélflóránk egyensúlya, megfelelő táplálkozással azonban sokat tehetünk érte.

Kutatások szerint az erjesztett élelmiszerek – így például a savanyú káposzta – fogyasztása rövid és hosszú távon is pozitív változásokat idézhet elő az emésztőrendszerben, köszönhetően a bennük található, bélflórát támogató mikrobáknak. Ezen felül rengeteg C-vitamint is találunk a savanyúságban, amely antioxidánsként csökkentheti a gyulladásokat, erősíti az immunrendszert, és egyes tudósok szerint az általános közérzetre is kedvezően hat.

A vitamin szépségápolási szempontból is előnyös, hiszen támogatja a bőr egészségét, valamint fontos szerepet játszik a kollagéntermelésben, amely hozzájárul a bőr rugalmasságához és feszességéhez. Ezen felül védelmet nyújt az UV-sugarak és a szabad gyökök okozta bőrkárosodással szemben.

A savanyú káposzta emellett gazdag oldhatatlan rostokban is, amelyek segítenek a bélrendszer tisztulásában, írja a Hvg.hu.

A szakértők szerint a rengeteg előny miatt a legtöbb ember számára kifejezetten javallott a savanyúság napi rendszerességű fogyasztása, ám azoknak, akik hisztamin-intoleranciával vagy káposztaallergiával küzdenek, érdemes elkerülniük ezt az ételt. Szintén legyenek vele óvatosak a magas vérnyomással élők és azok, akik alacsony nátriumtartalmú étrendet követnek.

 
Image
Innováció
A Kramer-Werke vállalat idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az évforduló mottója: „Folyamatosan mozgásban” – ennek szellemében a vállalat nemcsak büszkén tekint vissza egy évszázadnyi…
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!