Az Agroinform több helyszínt is felsorol, ahol bátran szedhetünk tulipánt
Mórahalom
Mórahalmon várhatóan már a napokban indul a tulipánszüret. Április első hetében hétköznapokon is látogatható lesz a helyszín, március végén és április második hetétől pedig hétvégente, egészen április végéig várják az érdeklődőket. A színes tulipánok között reggel 10-től délután 17 óráig lehet sétálni és szedni a virágokat - tudjuk meg a marieclaire.hu írásából.
Kőröshegy
A Kőröshegyi Tulipán & Levendula Park március 26-án nyitja meg kapuit, és várhatóan április 12-ig tart nyitva. Hétköznapokon 9 és 17 óra között, hétvégén 9-től 18 óráig lehet részt venni a szüreten. Itt számos különböző színű és fajtájú tulipánból választhatunk, amelyeket hazavihetünk, hogy otthonunkat is tavaszi hangulatba öltöztessük.
Abádszalók
A Tisza-tó közelében, Abádszalók külterületén található tulipánkert április 3-án várja az első látogatókat. A helyszín naponta 9-től 17 óráig tart nyitva, ahol több mint félmillió tulipán és számos nárcisz között lehet válogatni és szedni a virágokat.
Dunakanyar
Vác és Rád között, Mihály-tanya külterületén található a Dunakanyar tulipánkertje. Itt több mint 100 fajta tulipán nyílik, így igazi színkavalkád várja a látogatókat. A szüret március utolsó hétvégéjén kezdődik, és péntektől vasárnapig, reggel 9-től 17 óráig lehet ellátogatni ide és szedni a virágokat.
Rétköz
A rétközi helyszín április 3-án, nagypénteken nyitja meg kapuit. Itt minden nap reggel 10-től este 18 óráig várják a látogatókat. A szemet gyönyörködtető virágmező nemcsak a helyszínen kínál élményt, hanem a hazavitt csokrokkal otthonunkat is feldobhatjuk.
A bővebb lista itt olvasható.
A legfrissebb állapotban kerül a vázádba. Megfelelő gondozás mellett így akár 10–14 napig is díszíthetnek.ereted őket, éjszakára tekerd újságpapírba a csokrot és állítsd hűvös vízbe, reggelre "kihúzzák" magukat.
A termelők ezeken a mezőkön gyakran olyan különleges színkombinációkat, rojtos vagy telt virágú (úgynevezett „pünkösdi rózsa típusú”) tulipánokat is ültetnek, amelyeket a virágboltokban vagy a piacokon ritkán találni meg.
Olvasd el ezt is!


