kedd, 2026. július 21.

eljárás

Image
Adó
Családi összejövetel közben érkeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy nyírségi házhoz, ahol csaknem 40 millió forint értékben foglaltak le illegális…
Image
Fogyasztóvédelem
A Szentkirályi Magyarország Kft. maximálisan együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), miután eljárás indult a vállalkozással szemben - közölte a cég az GVH hétfői bejelentésére reagálva.
Image
Fogyasztóvédelem
A kínai tulajdonban álló TikTok nevű platform bejelentette, hogy végleg visszavonja az alkalmazás Lite verziójában található jutalomprogramját az Európai Unióban. A hírt az Európai Bizottság közölte…
Image
Fogyasztóvédelem
Az ALDI közölte, együttműködik a GVH-val, de leszögezte azt is, az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetőek, és a termékek jellege, illetve a csomagolás…
Image
Fogyasztóvédelem
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH…
Image
Jog
A gazdaság állandóan változó természetéből fakadóan időnként előfordulhat, hogy egy vállalkozás működésképtelenné válik, és felszámolásra kényszerül. A felszámolás egy komplex jogi procedúra…
Image
Fogyasztóvédelem
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Natur Tanya Hungary Kft.-vel és a Naturweb Kft.-vel szemben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat…
Image
Fogyasztóvédelem
A Temu elérte a szigorúbb uniós szabályokat jelentő felhasználói küszöbértéket, ami után a tagállamok fogyasztóvédelmi hatóságai most közös panaszt nyújtottak be a gyorsabb kijelölés érdekében. A…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök