kedd, 2026. július 21.

eljárás

Image
Világ
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján, mert a közösségi platformokat üzemeltető cég a Facebook és az Instagram szolgáltatásai…
Image
Piacok
A Spar Magyarország 1023,2 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2023-ban, 15,8 százalékkal többet az előző évinél, az eladott termékek mennyiségében ugyanakkor éves szinten mintegy 4 százalékos…
Image
Jog
Vizsgálat folyik a Milka csokit is gyártó Mondelez International ellen az Európai Unióban. A gyanú szerint a cég akadályozta a termékei szabad kereskedelmét az államszövetségben. Ha ez beigazolódik…
Image
Fogyasztóvédelem
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának…
Image
Fogyasztóvédelem
Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU SOLAR Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően. A napelemek telepítésével foglalkozó cég vállalta, hogy három évig…
Image
Jog
Az igazságszolgáltatás útvesztőiben való navigálás laikusként soha nem könnyű feladat. Akármilyen szerepben is találjuk magunkat egy jogi eljárás folyamán, fontos, hogy megfelelő jogi képviselőhöz…
Image
Fogyasztóvédelem
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Lidl Magyarországgal szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi…
Image
Adó
A NAV munkatársai a MERKUR Bevetési Egységgel közösen számolták fel azt a jól szervezett bűnözői kört, amely a világ legismertebb márkájú termékeinek hamisított utánzataival árasztotta el Budapest…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök