hétfő, 2026. július 20.

pénzromlás

Image
Makrogazdaság
A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt. Ezt a vállalását két hónappal korábban, már októberben teljesítette. A KS friss adatai szerint decemberben az…
Image
Makrogazdaság
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3%-kal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan…
Image
Makrogazdaság
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 8 százalék alá, 7,9 százalékra csökkent a pénzromlás éves mértéke. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezt győzelemként…
Image
Makrogazdaság
2023. októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a fogyasztói árak, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok…
Image
Makrogazdaság
Idén szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4%-kal nőttek, ezen belül az élelmiszerek 0,2%-kal…
Image
Makrogazdaság
Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 17 havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően - derült ki az Európai Unió statisztikai…
Image
Makrogazdaság
Júniusban ötödik hónapja folytatódott az infláció lassulása. Az előző hónaphoz képest az infláció 1,4 százalékponttal csökkent, a lassulást szinte teljes egészében az élelmiszerek és az iparcikkek…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök