Tovább szedi az áldozatait a H5N1 a magyar gazdaságok baromfiállományaiban
Fotó: Shutterstock

Újabb 121 ezer szárnyas esett áldozatul a madárinfluenzának

Több mint százezer tojótyúkot számláló gazdaságban mutatta ki a madárinfluenza jelenlétét a Nébih Bács-Kiskun megyében. A hatóság azonnal megkezdte a farm felszámolását.


Ismét áldozatokat szedett a madárinfluenza

A kunszállási gazdaságban a tojástermelés visszaesésére és az állatok egyre nagyobb számú elhullása figyeltek fel a gazdák. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata megerősítette a gyanút, hogy a pusztító madárinfluenza H5N1 altípusa jelent meg a telepen. Azért, hogy megakadályozzák a járvány további terjedését, az állategészségügyi hatóság azonnal megkezdte az eredetileg nagyjából 121 ezer egyedet számláló tojótyúkállomány maradékának a felszámolását – írja honlapján a Nébih.

Az érintett gazdaság Bács-Kiskun megyében, egy korábban létrehozott megfigyelési körzetben található. A kitörés helyszíne körül egy 3 km-es sugarú védőkörzetet, valamint a korábban korlátozott területen kívül eső, 10 km-es sugarú megfigyelési körzetet alakított ki a Nébih.

A hivatal a közleményében felhívja a baromfitartók figyelmét arra is, hogy a betegség bárhol felütheti a fejét az országban. Ezért kéri a gazdákat, hogy ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat. Emellett említést tesznek arról, hogy továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása az ország azon területein, ahol nagyobb eséllyel előfordulhatnak újabb megbetegedések.

Ilyen, ha elér egy gazdaságot a madárinfluenza

Egy hónappal ezelőtt írtunk a nemzetközi pulykapiac egyik megatározó vállalatáról NAGISZ Zrt-ről. A nádudvari központú cég elsősorban tenyésztojás (12 millió tojás/év) és napospipe (1,5–2 millió egyed/év) előállításával, valamint kereskedelmével foglalkozik, ebben a szektorban pedig a hetedik legnagyobbak a világon. Tavaly tavasszal azonban náluk is felütötte a fejét a madárinfluenza.

A vírus amellett, hogy tetemes kárt okozott, érzelmileg is megviselte a gazdasaságban dolgozókat. Senki nem volt közülük arra felkészülve, hogy meg kell semmisíteniük a baromfiállományt. Akkori elmondásuk alapján azóta sem tudtak túllépni a fájdalmas emléken.

Pozitív fejlemény volt azonban, hogy az üzleti világ megértette a helyzetüket és melléjük álltak a partnereik a bajban. Ők pedig hozzáláttak a madárinfluenza okozta kiesés következményeinek a kezeléséhez. Azonban kiesett a tenyésztésből 2 hónap, valamint a következő 3 hónapban végre kellett hajtaniuk a fertőtlenítést is. Azóta azonban új állatállománnyal termelnek a nádudvari telepükön.

Nagy károk az országban

Ebben a cikkünkben írtunk arról , hogy 2020-ban összesen 4 760 776 baromfit kellett levágni a hazai gazdaságokban, mivel az állattartó telepeken megjelent a madárinfluenza H5N1-es vírusvariánsa. Az elhullott állatok között a víziszárnyasok esetében volt a legnagyobb a veszteség, hiszen közülük 3 195 308 egyedet kellett akkor leölni. Az érintett állattartók azonban kártérítést kaptak. Mintegy 14 milliárd forintot fizettek ki nekik a veszteségeik miatt, ami nagyjából 3 ezer forintot jelent szárnyasonként.

Tavaly tavasszal pedig 746 594 állatot kellett leölni a járvány miatt. A vírus őszi felbukkanása óta pedig 758 293 madár életét oltották ki december közepéig. A tavaszi veszteségek elsősorban házityúk-állományokat értintettek, az őszi járvány azonban javarészt kacsák vesztét okozta. Azok a gazdák, akik állományát 2021 tavaszán érintette a járvány, a múlt havi adatok szerint megközelítőleg 1,4 milliárd forint kártérítést kaptak.

Ne hagyd ki!