Ismét Bács-Kiskun megyében észlelték a vírust
Fotó: Shutterstock

Ez most nem hiányzott, újra támad a madárinfluenza

Ismét magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy baromfitelepen Bács-Kiskun megyében. A gazdaság házilúdállományát már a gyanú miatt felszámolták.


Ismét felbukkant a madárinfluenza

Egy kiskunmajsai lúdtelepen ütötte fel ismét a fejét a madárinfluenza. A gazdaságban arra figyeltek fel, hogy megemelkedett a 3500 hízóludat számláló állományban az elhullások száma, valamint idegrendszeri tünetek is jelentkeztek a baromfiknál. A Nébih laboratóriumában a vírus H5N1 altípusát mutatták ki – írja a hivatal közleménye.

Az állományt már a gyanú alapján felszámolták az állategészségügyi szakemberek. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a járvány további terjedését a kontaktgazdaságokat és a 3 km-es körzeten belül található állományokat is megsemmisítették. Továbbá kijelöltek egy 3 km sugarú védelmi zónát, valamint egy 10 km-es megfigyelési körzetet az érintett gazdaság körül. A kijelölt területen járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások léptek életbe, valamint további vizsgálatok is indulni fognak. Az országos főállatorvos a partnerországokat is tájékoztatta a kitörésről.

Az új eset miatt a Nébih ismételten felhívja a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében.

„Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása, míg hazánk magaskockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti tamponvizsgálatok is”

- írja a közlemény.

A madárinfluenzával kapcsolatos fejleményekről a Nébih oldalán ITT lehet tájékozódni.

Az idén már előfordult megbetegedés

Január végén írtunk róla, hogy egy több mint százezer tojótyúkot számláló gazdaságban mutatta ki a madárinfluenza jelenlétét a Nébih, szintén Bács-Kiskun megyében. Akkor egy kunszállási telepen a tojástermelés visszaesésére és az állatok egyre nagyobb számú elhullása figyeltek fel a gazdák. A Nébih laboratóriumi vizsgálata akkor is megerősítette a gyanút, hogy a madárinfluenza H5N1 altípusa jelent meg a telepen. A 121 ezer egyedet számláló tojótyúkállomány teljes egészét felszámolták.

Ilyen, ha elér egy gazdaságot a madárinfluenza

Korábban írtunk a nemzetközi pulykapiac egyik megatározó vállalatáról, a NAGISZ Zrt-ről. A nádudvari központú cég elsősorban tenyésztojás (12 millió tojás/év) és napospipe (1,5–2 millió egyed/év) előállításával, valamint kereskedelmével foglalkozik. Ebben a szektorban a hetedik legnagyobbak a világon. Tavaly tavasszal azonban náluk is felütötte a fejét a madárinfluenza.

A vírus amellett, hogy tetemes kárt okozott, érzelmileg is megviselte a gazdasaságban dolgozókat. Senki nem volt közülük arra felkészülve, hogy meg kell semmisíteniük a baromfiállományt.

Pozitív fejlemény volt azonban, hogy az üzleti világ megértette a helyzetüket és melléjük álltak a partnereik a bajban. Ők pedig hozzáláttak a madárinfluenza okozta kiesés következményeinek a kezeléséhez.

Ne hagyd ki!