Egy év alatt harmadával csökkent a kiskereskedelmi átlagára
Fotó: Shutterstock

Irreálisan olcsón adhatják a boltok a tojást

Nem tükrözi a tojás kiskereskedelmi ára a termelők önköltségét a szakértő szerint. Ez elsősorban a kötelező akciózás és a beszerzésiár alatti értékesítés tilalmának eltörlése miatt alakulhat így. Valamint amiatt, mert az olcsó tojás az üzletek vevőcsalogatója a húsvéti időszakban.


Harmadát esett a tojás kiskereskedelmi ára

A napokban röppent fel a híre, hogy az egy évvel ezelőtti árszintjénél jóval alacsonyabb lehet a tojás fogyasztói átlagára idén húsvétkor.

Az ünnepek környékén 60 forintos átlagárra számíthatunk, ami harmadával alacsonyabb az előző év húsvétjának környékén tapasztalt szintnél

- idéztük Héjja Csabát, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzőjét néhány napja.

A szakember hozzátette, van elég hazai tyúktojás a kereslet kielégítésére Magyarországon. Azonban helyi szinten nem zárhatók ki napi szintű hiányok a termékből. Ezért célszerű lehet egy-két héttel az ünnep előtt beszerezni a szükséges mennyiséget. A korai beszerzésnek kedvez az is, hogy a termék hatóságilag szabályozott szavatossági ideje 28 nap a megfelelő tárolási körülmények mellett.

Akciózási kényszer tarthatja alacsonyan a tojásárakat

A tojás fogyasztói ára elszakadt a termelői ártól, a kettő között nagyon kicsi a korreláció jelenleg, mert az árstop megszűnése után olyan jogszabály lépett életbe, amely a nagy forgalmú áruházláncokat arra kötelezi, hogy bruttó beszerzési áron értékesítsék a tojást. Ez azt jelenti, hogy annyiért kell neki adni, amennyiért kapja. Ráadásul ebből az árból kell a kereskedőknek a kötelező akciózást is végrehajtaniuk, figyelembe véve, hogy eltörölték a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát is. Az tehát, hogy éppen mennyiért tudunk vásárolni tojást egy üzletben, az nagyban függ az éppen aktuális akciózási kényszertől

- ezt pedig Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke nyilatkozta az Agrárszektornak.

Elmondta, az olcsó tojás olykor vevőcsalogató eszköz is, különösen a karácsonyi és húsvéti időszakban. A nyomott tojásárakra pedig a beszerzésiár alatti értékesítés tilalmának feloldása ad lehetőséget a kiskereskedelmi láncoknak. Viszont a termelői piacok árusainak és a kizárólag tojáseladással foglalkozó nagykereskedőknek ez nem segítség. Sőt, nehéz helyzetbe hozza őket a piacon, mivel nem engedhetnek meg maguknak olyan alacsony tojásárszintet, mint az üzletláncok. Emiatt a termelői piacon most nehezebb tojást értékesíteni.

Előfordul az, hogy egy nagy csomagoló beszállít valamilyen áron tojást az áruházláncnak, majd utána a kereskedő a beszerzési ár alatt is tudja ezt értékesíteni, mert a jogszabály szerint van rá lehetősége. De hogy pontosan ez azért van-e, mert a kötelező akciót érvényesíti, vagy azért, mert saját hatáskörben így dönt, azt már nem tudjuk

- tette hozzá az alelnök.

Ne hagyd ki!