Hús árak AKI
Mennyit fog drágulni sertéshús a közeljövőben?

Olcsóbb lett a hús - mutatjuk mennyivel!

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor, 10-18 százalék közötti az áresés - áll az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában. Megnéztük a fogyasztói árakat is, ott vegyes a kép.


Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb, kilogrammonként 836-837 forintba került júliusban. A nyers sertéshúsok többségének feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai szintén mérsékeltebbek voltak, mint tavaly július közepén.

A belföldi termelésből származó vágósertés termelői ára eddig egész évben elmaradt a 2023-as szinttől, és bár a 2022-esnél kissé magasabb, de az előző hónapban ahhoz képest is minimálisra csökkent a különbség.

Csirke: közel 20 százalék mínusz

Az AKI adatai szerint a szárnyasok termelői ára még nagyobb mértékben marad el az egy évvel korábbitól. A vágócsirke csaknem 18 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly, kilogrammonkénti ára körülbelül 413 forint. A vágópulyka ára mintegy 15 százalékkal mérséklődött, így megközelítette az 592 forintot. A friss csirkehúsok és pulykahúsok többségének ugyancsak elmarad az ára a tavalyitól, olykor 10 százaléknál nagyobb mértékben.

A tojás csomagolóhelyi értékesítési árai mérettől függően 10 és 20 százalék közötti mértékben csökkentek 2023 júliusához képest. A ketreces tartásból származó darabonként 40,53 forinttól volt kapható, a mélyalmosból a legolcsóbb darabja 43,85 forint volt a két héttel korábbi adatok szerint.

Fogyasztói árak: drágult a sertéshús, olcsóbb lett a baromfi és a tojás

Ha a KSH legutóbbi inflációs statisztikáját nézzük, akkor a fogyasztók sertéshúsnál semmit sem érzékelnek az árcsökkenésből, a tojásnál és a baromfihúsnál igen. 2024. júniusban az élelmiszerek ára 1,1%-kal nőtt 2023. júniushoz képest, ezen belül a cukoré 27,4, a büféáruké 9,2, a csokoládé és kakaóé 9,1, a gyümölcs- és zöldségléé 8,7, az éttermi étkezésé 8,1, a sertéshúsé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,6%-kal. A termékcsoporton belül a tojás ára 22,3, a liszté 19,2, a tejtermékeké 10,2, a száraztésztáé 10,0, a kenyéré 8,2, a tejé 6,2, a baromfihúsé 5,5%-kal csökkent.

Ne hagyd ki!