Leáldozhat az utóbbi évtizedek magyar sikernövényének
Fotó: Shutterstock

Vagyonokat termelő sikernövény volt, mostanság már le sem szedik

A rendszerváltás óta sokszorosára nőtt a bodza termőterületeinek a mérete Magyarországon. A világjárvány idején különösen keresett volt a magyar bodza. Most mégis úgy tűnik, leáldozhat a sikernövénynek. Sok helyen meg sem éri betakarítani a termését.


A szüret és a szállítás költsége sem jön ki a bodza árából

Kovács Zoltánék 30 hektáron termelnek bodzát a Győr melletti Koroncón. Ők már végeztek a betakarítással. Az idei termés 110 tonna lett.

Ez fele a tavalyinak, amit a júniusi hideg hajnaloknak tudunk be. A felvásárlási ár nagyon alacsony, 100 forintos kilónkénti áron értékesítettük a termést egy gyümölcslégyártó cégnek. Azért nem hagytuk a bokron a bodzát, mert évek óta visszajáró erdélyi dolgozóink vannak, akiknek munkát kellett adni, illetve a veszteséget is csökkenteni akartuk. Így a ráfordított költséget talán sikerült visszanyernünk. Bízom benne, hogy a következő években lesz kereslet a bodzára, és eléri a minimum 150 forintos kilónkénti árat

- idézi a gazdát a Kisalföld.

A portál megjegyzi, bezuhant a bodza kereslete az utóbbi hónapokban, ami rendkívül alacsony árszintet eredményezett. Emiatt akad termelő, akinek meg sem éri leszedni a termését, hiszen az árából a szüretet és a szállítást sem tudja fedezni.

Az elmúlt évtizedek sikernövénye volt

A fekte bodza termőterülete 3 ezerről 6 ezer hektárra nőtt az elmúlt 10-15 évben Magyarországon. Pedig 1988-ban az 50 hektárt sem érte el. A térnyeréséhez jócskán hozzájárult a szőlőterületek csökkenése. Azért, hogy a földet ne kelljen átminősíteni, vagy parlagon hagyni, sokan telepítettek bodzát a tőkék helyére. Emellett kedvezett növénynek az is, hogy egyszerűbb a termesztéstechnológiája, mint például az almáé.

A fekete bodza felhasználása sokrétű. Vitaminokban, illóolajokban, egészségvédő vegyületekben gazdag virágzata és termése élelmiszerek, drogok, gyógyszerek alapanyagául is szolgál.

Piaci problémák

Az immunerősítő hatása miatt igen megnőtt a bodzára a kereslet a világjárvány idején. Például 2021-ben 600-800 forintot fizettek a kilójáért a felvásárlók. Azonban tavaly a keresleti hullám veszített az erejéből, így bezuhant az ára: 150-200 forintot kínáltak érte. Dacára annak, hogy a súlyos aszály miatt a termés volumene elmarad az előző évek szintjétől. Emellett a gazdáknak szembe kellett nézniük a termelési költségeik jelentős emelkedésével is.

Azonban Csizmadia György, a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezetének (BOTÉSZ) kereskedelmi vezetője tavaly elmondta, az árcsökkenés nemcsak a keresletcsökkenés következménye volt, hanem az is szerepet játszott benne, hogy Ukrajnában - részben gazdasági kényszerűségből - sokkal több bodzát szedtek 2022-ben, mint a korábbi években, ami jelentősen megnövelte a regionális kínálatot.

Emellett a gyümölcsök közül talán a bodzánál a legkevésbé szabályzott a termelő-felvásárló kapcsolat. Kevesen kötnek előszerződéseket, ami nagyon kiszámíthatatlanná teszi a piacot.

Idén a problémák tovább mélyültek. Csizmadia György arról tájékoztatott a napokban, hogy a bodza kilónkénti felvásárlási ára 80-100 forint között lehet az idén. Úgy látja, az alacsony árszint annak a következménye, hogy a néhány éve még kiugróan magas bodzaárak miatt jónéhány gyártó kiírta a receptúráiból a növényt. Mással helyettesítik azt, ezért drasztikusan csökkent a kereslete. Az alacsony árszabás miatt pedig olyan termelő is akad, aki inkább felszámolja a bodzáskertjét.

Ne hagyd ki!