A 400 forintos euró árfolyam láttán megtakarításaikat sokan pánikszerűen devizába menekítették. De vajon melyik a legolcsóbb megoldás?
Valuta vagy deviza?
A forint árfolyamának hullámzása miatt hirtelen felindulásból sokan vásároltak eurót vagy dollárt. A pánikreakció nem volt kifizetődő, hiszen az euróárfolyam gyorsan visszakorrigált 400 forintról egészen 370-380 forintig. Ha mégis a vásárlás mellett döntünk, akkor viszont nagyon nem mindegy, hogy devizát vagy valutatát szerzünk be. A valuta fizikai valójában is hozzánk kerül, a deviza elektronikus pénz, amit devizaszámlán tarthatunk. A valuta egyértelműen drágább: cikkünk írásakor a bankok például devizában 375-385 forintért adtak egy eurót, miközben a valuta 382-390 forintba került náluk. Ráadásul a valuták esetében nagyobb az eladási és a vételi árfolyamok közötti különbség. Minden esetben igaz ugyanis, hogy kevesebb forintot kapunk az eladott eurónkért, mint amennyiért ugyanakkor megvásárolhatjuk.
Devizavásárlás Revoluttal és a Wise-zal
A két elektronikus szolgáltatásnál akár ingyen is lehet devizaszámlánk. Mindkettőnél egyszerű számlát nyitni, majd a számlákra a beregisztrált bankkártyákról díjmentesen tölthetünk fel pénzt, ez bankkártyás vásárlásnak minősül. Mindkét szolgáltatónál számos devizában tarthatjuk a pénzünket, mégpedig párhuzamosan akár többen is. Hasonlóság az is, hogy rendkívül kedvező devizaárfolyamokat kínálnak, így a legtöbb hazai banknál kedvezőbb árszinten vásárolhatunk. A Revolut Standard csomagja ingyenes, míg a Plus 1200 Ft-ba, a Prémium 2500 Ft-ba, a Metal pedig 4200 Ft-ba kerül havonta. Az első kettővel havonta 1000 fontig (GBP) lehet díjmentesen váltani, míg a többinél nincs korlát. A Wise esetében díjmentes a számla, ám arra figyelni kell, hogy a 15 ezer euró fölötti részre évi 0,4%-os díjat számolnak fel.
Hogyan vehetünk fel készpénzt?
A Revolut és a Wise esetében is igényelhető bankkártya, amivel vásárolhatunk, vagy akár készpénzt is felvehetünk. A Revoluttal csomagtól függően 75-300 ezer Ft összeghatárig vehetünk fel díjmentesen készpénzt ATM-ből. A Wise ügyfelek 200 euró összeghatárig két alkalommal 0,5 euró/tranzakció fix díjért juthatnak készpénzhez, efölött a 0,5 eurón túl az összeg 1,75%-a lesz a jutalék. Külföldön akár a számlán lévő devizánkból is készpénzhez juthatunk, így elkerülhetjük a váltást. Ám, ha nincs az adott pénznemből elegendő, az sem probléma, hiszen a Wise és a Revolut ebben az esetben az aktuális árfolyamon végzi majd el a váltást. Ehhez azonban az kell, hogy ha az ATM rákérdez, akkor válasszuk a helyi deviza pénznemét, máskülönben az ATM szolgáltatója vált, esetleg sokkal rosszabb árfolyamon.
Utalás vagy vásárlás devizában
Amikor külföldön fizetünk bankkártyával, és a szükséges összeg rendelkezésre áll az adott devizanemben, akkor annak a terhére történik majd a tranzakció, vagyis nem kell váltani. A számlán lévő zsebekből azonban pénzt is utalhatunk. Ez két Revolut számla között ingyenes. Ugyancsak nincs díja annak, ha forintot utalunk egy másik magyarországi bankszámlára, az úgynevezett SEPA országokba (Egységes Euró Fizetési Övezet) is költségmentesen küldhetünk eurót. Egyéb utalásokért 150 - 2000 forintot kell fizetni.
A Wise esetében is ingyenes, ha ugyanabban a pénznemben utalunk az egyik Wise számláról a másikra, ám ha eltérő a devizanem – például forint számláról utalnánk eurót -, akkor a váltásnak lesz költsége. Forint számláról egy másik forintszámlára jelenleg nem lehet utalni, ám, ha például 1 millió forintot utalnánk el euróban, akkor ez a Wise kalkulátora szerint 4 422 Ft-ba, illetve 11 146 Ft-ba kerülne attól függően, hogy mennyire sürgős a dolog. Ha 1000 eurót utalnánk egy másik euró számlára, akkor ennek díja 0,41-4,49 euró között lenne, ugyancsak az utalási időtől függően. A Wise-nál nagyon hasznos még, hogy a más devizanemben történő utalásoknál 2-48 óráig garantálják az árfolyamot, ám ez maximum 5%-os árfolyamingadozásig érvényes. Ha többet változik az árfolyam a garantált idősávban, akkor a Wise törli az utalást és visszafizeti a pénzt, ahonnan érkezett.