Érdekes kérdés, hogy ki hogyan éli meg az információs technológia fejlődését, a virtuális tér kialakulását, azt, hogy egyre több időt töltünk egy mesterséges világban. Nem csak puszta online böngészésről van szó, hanem arról az életformáról, amikor valaki játéknak nevezett szoftverekbe vetíti önmagát, legyen szó akár stratégiai, PvP (játékos a játékos elleni), tycoon (várostervező) stb. játékokról vagy szimulációs- és szerepjátékokról. Vajon mit jelent annak, aki ezekben "él", és mi miatt veti el az, aki nem? Nagy Derien írása.
Valóság vagy illúzió?
Önmagában véve érdekes a kérdés, hogy mit adnak ezek "világok" a felhasználónak? Mit érez az az ember, aki saját személyének és életének kiterjesztéseként gondolkodik a virtuális élményekről? Persze nincs szükség a virtuális térre, vagy akár az Internetre ahhoz, hogy egy teljes, békés és élményekkel teli életet éljünk. Ennél vegyesebb a kép azoknál, akik nem utasítják el teljesen a virtuális világot. A skála egyik végén azok állnak, akik kíváncsiak ezekre a játékokra, másik végén pedig azok, akik a játékot tekintik való életüknek. Kállai János azt írja a kutatásában a mai VR játékokról, hogy a technológia előrehaladottsága miatt a játékos nem szimpla képérzékelést végez, hanem beiktatja a valóság rendszeres ellenőrzését. Vagyis képes a kép olyan illúziót alkotni, amely összetéveszthető a valósággal, de mégsem teljesen ugyanaz.
Ember feletti élmény
Itt jön képbe a pszichológiai rész. Amikor a játékból érkező ingerek a sikerélményre, fejlődésre, jutalmazásra épülnek, akár szándékosan is úgy dönthet a játékos, hogy neki az a kedvezőbb, az egyébként reális, de unalmas hétköznapok helyett. Erre ráadásként jön az, hogy a legtöbb játék valamilyen valóságon túli, képzeletbeli vagy fantáziaszerű képi világra épül, ennek megfelelő tevékenységekkel és képességekkel a karakterek számára. Ez már egy olyan kategória, amit nem tudunk felülmúlni vagy emberi bőrünkön teljes mértékben megtapasztalni, szóval nem múlhat el a varázsa. Ez egyrészt óriási csoda, másrészt egy veszélyes terület. Megtapasztalhatunk valami emberen felettit, egy olyan kalandot, amelyre nem volnánk képesek, olyan helyeken, ahova a valóságban nem tudnánk elutazni. Persze, hogy kecsegtető, és egészséges határokon belül feledhetetlen élmény.
Hol a határ?
Csak azt a bizonyos egészséges határt nehéz belőni és megtartani, és ilyenkor csap át megszállottságba vagy esetleg a való élet iránti érdektelenségbe a virtuális élmények élvezete. De vajon ráhúzható a való életre ugyanaz a tapasztalás? Ha elérünk vagy megcsinálunk valamit a játékban, az egyértelműen lerajzolódik fizikai hatásokban is. Az agy felfoghatja úgy is, mintha valóban teljesült volna. A testünk reagál. Felgyorsul a szívverésünk, amikor izgalmas a játék vagy éppen nevetve ugrunk fel, ha nyertünk. Ilyen módon is nehéz különbséget tenni. Világos, hogy az életünk mindig hordoznak magukban olyan időszakokat, amikkel nem vagyunk elégedettek. Ilyenkor jó kiruccanni a virtuális térbe. Idővel van, akinek a virtuális tér pozitívabb reakciókat és élményeket ad, mint a való élet, függő lesz és a való élet eltörpül a virtuális mellett. Ez borzasztóan veszélyes.
Legyünk tudatosak!
Jogosan tesszük fel a kérdést, hogyan lehet megtartani a határt a való életünk és a virtuális játék között. Hogyan tudunk úgy különbséget tenni, hogy ne vegye el a valóság csodáit a játék? Ehhez elsősorban tudatosság kell. Végig kell gondolnunk miért játszunk, mit okoz a játékélmény és ugyanígy fel kell vélnünk az élményeket és jutalmainkat a valóságunkban is. Másodszor, tudnunk kell, hogy nem ugyanazokat a pontokat keressük a kettőben. Míg egy virtuális szerepjáték olyan pozícióba tud minket helyezni, amit a való életünk nem ad meg, addig a való életünk olyan kézzel fogható élményeket biztosít, - akár csak az erdőben sétálva, érezve a természet illatát, a fák között átszűrődő napsugarakat a bőrünkön, hallgatva a madarak csicsergését, - amit a játék sosem tud megadni.
Csak óvatosan!
Ezeket a kontrasztokat felfedezve és tágítva talán lehet olyan különbséget tenni, hogy a virtuális játékhoz ne az életünk rovására nyúljunk. Kétségkívül vannak, akik életnek tartják a kibertérben végzett tevékenységeket, tudható is milyen okból. A gyorsan fejlődő technológiáknak köszönhetően egyre kisebb az eltérés akár hangot, akár képet illetően is. Aztán miért is ne ülnénk le játszani egy olyan játékkal, amely nemcsak szórakozás, hanem olyan visszajelzés, amit most épp máshonnan nem kapunk meg? Játszani jó, játszani kell, még felnőttként is. Mindegy, hogy egy jó társasjátékkal, a gyerekekkel a földön kúszva, vagy esetleg egy jó videojátékkal. Azt viszont nem szabad hagyni, hogy utóbbi ellopja az életünket.
