Legkevesebb 121 éve nem volt erre példa hazánkban
Fotó: Shutterstock

Egészen biztosan bekerül a történelemkönyvekbe az idei nyár

Több tekintetben is rekordot döntött az idei nyár hazánkban. Ekkora forrósággal társuló aszályra legalább 121 éve nem volt példa.


Rekordmeleg

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a rendszeres mérések 1901-es kezdete óta sosem volt ennyire meleg nyár Magyarországon. 22,8 Celsius-fok volt az idei nyár középhőmérséklete, amíg az eddigi rekorder 2003-as évben „csupán” 22,3 fok. 2 fokkal voltak melegebbek 2022 nyári hónapjai az 1991 és 2020 közötti átlagnál is. Ráadásul utoljára 2016-ban maradt a június-augusztusi középhőmérséklet az átlagos alatt. Idén júniusban 2,3 fokkal, júliusban 1,6 fokkal, augusztus pedig 2 fokkal volt melegebb, mint az utóbbi harminc év átlaga – írja a HVG.

Csupán négy évben (utoljára 1952-ben) volt jelentősen átlag fölött a nyári középhőmérséklet a mérések első 90 évében hazánkban. 40 év kihagyás után a következő, különösen meleg nyár 1992-ben volt, majd 1994-ben. Ezt követően egyre sűrűbben érkeztek a kiemelkedő értékek a legmelegebb hónapokban: 2002, 2003, 2007, 2012, 2013, 2015, valamint 2017 után minden egyes nyáron.

A 92 nyári napnak pontosan a felében (46 napon) volt 30 fok felett a legmagasabb hőmérséklet. Ezzel szemben a sokéves átlag 26 ilyen nap. 35 foknál melegebbet 11 napon mértek. A legnagyobb hőséget július 23-án Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen regisztrálták: 41,5 fokot.

Rekordkevés csapadék

Korábban mi is írtunk róla, hogy a nyári hónapok csapadékösszege rendkívül nagy hiányt mutat. 2022. első hat hónapját tekintve ez volt 1901. óta (vagyis mérések 121 éves történetében) a legszárazabb első félév hazánkban.

Tehát az aszály is rekordokat döntött idén Magyarországon. A júniusi csapadékadatok sem voltak jók, a júliusiak azonban egyenesen tragikusnak mondhatók: a szokásos csapadékmennyiség kevesebb, mint fele esett, és augusztusban is csak a 86 százaléka. Az országos átlagot a Dunántúl javította fel, az Alföldön viszont egyenesen katasztrofális volt a helyzet.

A Tiszántúlon és a Dél-Alföld egyes területein még sosem mértek a mostanitól szárazabb január-augusztus. A legszárazabb terület Mezőberény Hosszúfok volt, ahol egész nyáron 31,5 milliméter csapadék hullott.

1200 milliárd veszett eddig oda a magyar termőföldeken

Augusztus közepén írtunk róla, hogy az aszály óriási mértékben növeli a mezőgazdasági termelők veszteségeit. Különösen az alföldi gazdák számára nagy csapás, ahol drámai mértékű volt idén a csapadékhiány. Országosan mintegy 1200 milliárd forint termelésiérték-kiesést okozhatnak 2022-ben a hőhullámok és a szárazság, amelyből legalább 600-700 milliárd forint veszteség keletkezhet.

A kiszáradt termőterületek augusztus közepén a hazai termőföldek 20 százalékát tették ki, nagyjából egymillió hektárt.

Ne hagyd ki!