Ezüstérmet szereztek a magyar bádogosok a fiatal mesterek világversenyén
Fotó: Shutterstock

Szépen csillogó magyar érem a fiatal bádogosok bajnokságán

Ezüstérmet szerzett a magyar bádogos csapat Svájcban, az IFD Fiatal Tetőfedők Világbajnokságán - közölte az MTI-vel az ÉMSZ Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége.


A Vlkovszky Norbert és Márk András alkotta páros a német válogatottat megelőzve lett második. A világbajnoki címet a házigazdák versenyzői nyerték. Az ÉMSZ tetőfedő és szigetelő csapatot is indított a megmérettetésen, mindketten a negyedikek lettek.

A 3 napos versenyen 25 csapat indult. A felkészülési időszakban napi 10-12 óra jutott gyakorlásra, de a versenyen már csak alig 8 órát kaptak a versenyzők a minden eddiginél összetettebb és nehezebb feladatok megoldására. A szigetelő versenyszámban például nem engedélyezték az elektromos kéziszerszámok használatát, kizárólag hagyományos eszközökkel lehetett dolgozni.


A közlemény szerint a magyar versenyzők munkáját más indulók is nagyra értékelték. Teljesítményük azért is megérdemli az elismerést, mert tapasztalataik szerint a legerősebb versenytársaknál, Ausztriában, Németországban, Svájcban sokkal jobban megbecsülik a szakembereket. A magyar csapatok ennek ellenére jó formában versenyeztek, a tetőfedők is alig maradtak le a dobogóról - tették hozzá.

Magyarországon egyre többen tanulnak bádogosnak, tetőfedőnek és szigetelőnek - közölte nemrégiben az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ). A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai alapján azt írták, hogy idén bádogosnak több mint 200-an, tetőfedőnek több mint 130-an tanulnak, miközben számuk 2020 őszén az ötvenet sem érte el. Szigetelőnek 247-en tanulnak, míg két évvel ezelőtt ilyen jellegű képzésben senki nem vett részt.Az elért eredmények az ÉMSZ szerint a szakiskolákkal kialakított együttműködéseknek, a szakmaválasztó rendezvényeknek és a tetős szakmák világbajnokságán elért magyar sikereknek is köszönhetőek.


Ne hagyd ki!