Tűzálló bevonatok készülhetnek az anyagból, például épületekhez
Fotó: Shutterstock

Tűzálló anyagot készítettek gombából

Egy igen különleges anyagot találtak fel kutatók. Gombából készül, környezetbarát, ráadásul tűzálló. Úgy tűnik, egyre bővülnek a gombák felhasználhatósági területei.


Tűzálló anyagot fejlesztettek ki gombából

Egyszerre környezetbarát és tűzálló anyagot fejlesztett ki a RMIT Egyetem. A kutatók gombák gyökérszerű hálózatából (azaz micéliumából, ami jellemzően a gombatermesztés mellékterméke) hoztak létre egyfajta micéliumlemezeket. Így egy olyan biológiai alapokon nyugvó védőbevonatot sikerült megalkotniuk, ami épületekbe építve meggátolhatja az esetleges tüzek gyors terjedését – írja az Interesting Engineering.

Az a nagyszerű a micéliumban, hogy egy hővédő szénréteget alkot, ha tűz vagy hősugárzás éri. Minél hosszabban és magasabb hőmérsékleten éri a magas hőmérséklet, amit a micélium még túlél, annál jobban alkalmazható tűzálló anyagként

- idézi Everson Kandare egyetemi docenst a HVG.

Hozzáteszik, az anyag nagy előnye az is, hogy megújuló, szerves anyagokból származik. Emiatt akkor sem káros a környezetre, ha végül mégis elég, hiszen az égésével vizet és szén-dioxidot termel.

Erdei gombából készült anyagok válthatnak ki műanyagokat

Úgy tűnik, egyre bővülnek a gombák felhasználhatósági területei. Napjaink egyik nagy kérdése az is, mi legyen a műanyagokkal. Az abból készült tárgyak nagyon lassan bomlanak le és szennyezik a környezetet. Kutatók szerint a probléma megoldásához hozzájárulhat a hazánkban is igen elterjedt Fomes fomentarius nevű gombafaj, azaz a bükkfatapló. A belőle készült anyagok több területen kiválthatják a műanyagot.

A műanyagokból hulladékhegyek képződhetnek, melyek a környezetre káros hatással vannak. Azonban a gombából készülő anyagok biológiailag hamar lebomlanak, és egyébként is újrahasznosíthatók. A bükkfatapló különösen alkalmas a feladatra, hiszen különféle tulajdonságú anyagok hozhatók belőle létre: például puha, szivacsos, kemény és fás.

A bükkfatapló felhasználhatósága

A fatörzs oldalából növő gombafajt évezredek óta tűzgyújtásra használják, hiszen könnyen gyullad.

A Science Advances folyóiratban közölt kutatásból kiderül, a Fomes fomentarius különlegessége, hogy háromrétegű. A rétegeknek eltérő tulajdonságaik vannak, így a felhasználhatóságuk is különböző. Például a kemény külső héj használható szélvédők ütésálló bevonataként, a puha középső rész képes lehet utánozni a bőrt, a harmadik állaga pedig fás.

A Verge emellett arról ír, növekszik az érdeklődés a gombaalapú csomagolóanyagokra, a textíliákra és az építőanyagokra. Továbbá egy gombafonalakból készült fejhallgató prototípusa már elkészült.

Azonban nem várható, hogy a bükkfatapló egy csapásra megoldja a műanyagproblémát. Azért sem, mert a betakarítása az erdőkből túl nagy kárt tenne a környezetben. Valamint érdemes lenne módosítani a gomba genomját, hogy az előnyös tulajdonságai hangsúlyosabbak legyenek. Továbbá tartósabbá kellene tenni a belőle készült anyagokat.

Ne hagyd ki!