Az orosz-ukrán háború második fázisában jelenleg a Donyec-medencéért folyik a küzdelem. A híradásokban azonban számtalan hasonló névvel találkozunk – Donyec, Donyeck, Donyec-medence, Donbasz –, amelyeket könnyen össze is keverhetünk. Tegyük rendbe, melyik milyen földrajzi helyet jelöl pontosan, és mi az eredetük. Nagy Péter történész írása a Haszonnak.
A Donyec-medence a rajta áthaladó Donyec folyóról kapta a nevét, ami alatt történelmi, kulturális és gazdasági területi egységet is értünk. Határait pontosan sosem jelölték ki, így nem egyértelmű az sem, hogy pontosan mely részek alkotják. Napjainkban a Donyecki és Luhanszki régiókat értik alatta, amelyekért 2014 óta állandó a küzdelem Oroszország és Ukrajna között. Történelmileg azonban nem tartoztak bele ezeknek egyes részei, viszont a nyugatabbra eső Dnyipropetrovszki kerületet és Dél-Oroszországot is magában foglalta.
Annyi bizonyos, hogy a környék a 17. század második feléig ritkán lakott volt, amit akkor Vad-mezőként ismertek. Ebben az időben a Don folyó középső és alsó folyása mellől származó, úgynevezett doni kozákok telepedtek meg itt. Az első várost, Szolenojét (ma Szoledar) 1696-ban alapították a frissen felfedezett sókészletek mentén. A térséget ekkoriban a Zaporozsjei Had nevű kozák hetmanátus (hetmannak a kozákok katonai vezetőjét nevezték) és a Krími Tatár Kánság ellenőrizte.
Nagy változást jelentett, mikor a 18. század második felében az Orosz Birodalom uralma alá vonta a medencét, amit ekkor Újoroszországnak hívtak. Nagy horderejű lépés lett a jövőjére nézve, mikor 1721-ben itt szénkészleteket találtak, de felhasználásának, és ez által a helyi gazdaságnak a robbanásszerű fejlődése csak másfél évszázad múlva, az iparosodás idején indult meg. Mindez viszont a mai napig meghatározza jellegét. Ebben az időben kezdték el a Donyec-medence rövidítéseként, szóösszerántásként a Donbasz megnevezést használni. Az orosz vagy ukrán Ruhr-vidéknek is nevezett szénmedencét a 20. század elején a Földön a legnagyobbnak tartották, amelyre jelentős vas- és acélipar épült. Emellett Oroszország legnagyobb sótelepei is itt voltak.
Népességi összetétele is ekkor változott meg, amikor zömében orosz szegényparasztok érkeztek ide tömegesen, még a távoli kormányzóságokból is. Az 1897-es népszámlálás idején a Donbasz lakosságának valamivel több mint fele volt ukrán, közel egyharmada orosz, emellett a görögök, a németek, a zsidók és a krími tatárok is számottevő részarányt képviseltek, különösen a mariupoli körzetben (lásd bővebben ITT).
A medence Oroszország leggyorsabban fejlődő egységévé vált, ami iránt a nyugati tőkések is érdeklődni kezdtek. (lásd bővebben ITT) Köztük volt John Hughes brit üzletember, aki a medence „fővárosának” számító legfontosabb települést, a mai Donecket – szintén a folyóra utalva – 1869-ben alapította meg, a régi Olekszandrivka kozák város helyén. A róla először Juzovkának elnevezett helységben több szénbányát és egy acélgyárat is létrehozott. 1917-ben kapott városi rangot, majd a Szovjetunió részeként 1924-ben nevét egyszerűen Sztálinra változtatták, ami az évtized végétől Sztalinóra módosult. 1961-től lett Donyeck, majd később ukránul Doneck.
Az 1917-22-es polgárháborút követően a Donyec-medence is az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság része lett. A térség ukránul beszélő kozák lakossága különösen megszenvedte ezt az időszakot: 1919 és 1921 között a kozáktalanítás bolsevik politikája miatt tömeges mészárlás és kitelepítés várt rájuk. Az ukránok sem úszták meg. Sztálin eloroszosító törekvései miatt folyamatos üldöztetések érték őket, valamint az 1932-33-as évek éhínsége, a holodomor is a jobb módú ukrán parasztságot érintette leginkább – akiknek meghatározó részét egyébként is osztályellenségnek, kulákoknak nyilvánították. A nélkülözések okozta halálozások mértékét jól mutatja, hogy a mai Luhanszki terület népessége negyedével, a Donyecki körzeté pedig 15-20 %-kal csökkent. Az éhenhaltak több mint 80%-a volt ukrán és 4,5%-a orosz.
Fotó: Shutterstock
A második világháború előtt ismét élelmiszerhiány sújtotta a térséget. Ekkoriban megnövelték a munkaidőt is, és akik nem teljesítették a normákat, azokat letartóztatták. 1941-ben a németek nyomultak be ide, akik az itt lévő erőforrásokat nélkülözhetetlennek tartották a Szovjetunió ellen kidolgozott Barbarossa-hadművelet sikeréhez, így fokozták a termelést. Emellett ipari munkások ezreit telepítették ki dolgozni Németországba. Az oroszok az 1943-as donbaszi offenzíva során vették vissza a környéket. A háború során ismét több százezren haltak meg, az infrastruktúra nagyrészt megsemmisült.
A széntermelés fontossága miatt az 1945 utáni újjáépítésben a Donyec-medence különösen fontos szerepet kapott. Ennek érdekében a Szovjetunió által megszállt területekről jelentős számú civil lakosságot is hurcoltak ide a hadifoglyok mellett, köztük magyarokat is. Ekkor ismét nagy számú orosz nyelvű népesség is érkezett munkát vállalni az iparba. Az 1958-59-es szovjet oktatási reform is tovább erősítette az oroszosítást, az ukrán nyelvű tanítás szinte megszűnt. Mindezek eredményeként számottevően nőtt a magukat orosznak valló személyek aránya. Az 1989-es népszámlálás idején a régió lakosságának 45%-a tartotta magát orosznak, ami 90 évvel ezelőtt, 1897-ben 28,7% volt.
A térség gazdasági jelentősége az 1970-es évektől folyamatosan csökkent, a 2014 óta tartó háborúk során potenciálja pedig még számottevőbben gyengült. Az ekkor magukat Donyecki és Luhanszki „Népköztársaságoknak” kikiáltó szakadár részek sem fedték le azonban a teljes Donyec-medencét. Az orosz hadsereg például győzelmi jelentésében még ez év március végén is azt közölte, hogy a luhanszki területnek 93, a donyeckinek pedig 54 százaléka felett van ellenőrzésük. Mindez napról napra változik, és hogy mi lesz a sorsa a 2010-es évek elején az ukrán export még mindig 25%-át és az ukrán GDP 15%-át biztosító területnek, az ma megjósolhatatlan...
