Színes nyilak mutatnak egy kék HR feliratra egy szürke felületen
Fotó: Shutterstock

Mit tehet egy HR vezető a csapatáért a járványban? Itt a példa

A siker kulcsa az empátia.


A nagy feladat

Kerris Hougardy a koronavírus-járvány kellős közepén, 2021 októberében került az Ada nevű szoftvervállalthoz, ahol az volt az elsődleges feladata, hogy kidolgozzon és implementáljon egy olyan vállalati kultúrát, amely a digitalizációra és a távoli munkavégzésre, azaz a home office-ra helyezi a hangsúlyt.

Meglehetősen nagy kihívásról van szó, de mi sem bizonyítja jobban, hogy az Ada a megfelelő embert választotta a feladatra, mint a tény, hogy a 22 éves HR tapasztalattal rendelkező Hougardy-t az Insider beválasztotta a „2022. HR innovátorai” listájára, elsősorban az empatikus vezetés iránti elkötelezettsége miatt.

Az első lépések

Az átálláshoz a vállalatnak elsősorban azt kellett biztosítania, hogy alkalmazottjai otthonaikból is hatékonyan végezhessék munkájukat, ehhez elengedhetetlen volt az olyan, kommunikációt segítő, együttműködési szoftverek bevezetése, mint a Slack, a Teams vagy a Trello.

Hougardy az Insidernek elmondta, tisztában volt vele, hogy a munkavállalók a vírus, az elszigeteltség és a magány miatt nehéz időszakon mennek keresztül, ezért csapatával biztosította, hogy mindenkinek rendelkezésére álljon valaki, akivel megoszthatja problémáit.

Munkavállalói kapcsolatokkal foglalkozó csapatunk tagjai támogatják azokat, akik munkával vagy személyes problémákkal küzdenek

-mondta a szakember.

Ezen túlmenően az Ada létrehozott egy wellness alapot, hogy finanszírozza alkalmazottjai mentális és fizikai jólétét.

Hougardy azzal is tisztában van, hogy a dolgozóknak a munkán kívül is vannak álmaik és kötelezettségeik, amelyek megkívánják, hogy munkaidőn kívül teljesen elszakadjanak a munkahelytől. Az egészséges munka-magánélet egyensúly megteremtése érdekében kiharcolta, hogy a vállalat nagyfokú szabadságot biztosítson az embereknek. Ez azt jelenti, hogy mindenki korlátlan mennyiségű fizetett szabadságot vehet ki és a világ bármely pontjáról dolgozhat, feltéve, hogy elvégezte a feladatit.

„Apróságok”

Hougardy arra is gondolt, hogy a különböző közösségeket máshogy érinti a járványhelyzet.

Biztosítani akarjuk, hogy stratégiánkban olyan fókuszpontok legyenek, amelyek segítik ezeket a közösségeket, ezért különféle „hangokat” hívunk meg az asztalunkhoz, hogy befolyást gyakorolhassanak a döntéshozatalunkra és támogathassuk őket a technológiai közösségben

-részletezte a HR-vezető.

Természetesen a javadalmazásra is kiemelt figyelmet fordítanak, évente kétszer részletes iparági elemzést készítenek minden dolgozó fizetéséről, hogy elkerüljék a bérfeszültséget és az alulfizetettséget, ráadásul negyedévente mindenki pénzjutalomban részesül.

Ha mindez nem lenne elég, még egy közösségi nagykövet programot is elindítottak, hogy támogassák munkavállalóikat saját brandjük kialakításában és megerősítésében, miközben alkotásra, például írásra ösztönzik őket.

Hougardy elárulta, mely képességének köszönheti, hogy ilyen sikeres HR szakember lett, ami nem más, mint az empátia.

Az empátia segített a többfunkciós együttműködésben és a csapatok felépítésében. Az empátia még a HR "nehezebb" területein, például a projektmenedzsmentben, adatelemzésben és költségvetés-tervezésben is segített. Ezek a „keményebb” területek napjainkban már a munkakör alapját képezik. A HR már nem csak azért van, hogy „felvegyen és elbocsásson” alkalmazottakat, vagy érvényesítse a politikákat és folyamatokat, hanem azért is, hogy ténylegesen támogassa a munkavállalókat, és hogy „teljes emberként” lépjen kapcsolatba velük

-zárta mondandóját a szakember.

Ne hagyd ki!