Interjú: Aki új oldalát mutatta meg Mérő Lászlónak, Bojár Gábornak és Bod Péter Ákosnak
Forrás: Puskás Réka

Interjú: Aki új oldalát mutatta meg Mérő Lászlónak, Bojár Gábornak és Bod Péter Ákosnak

Emberi, életszerű, közben vicces, igényes és tanulságos előadások Mérő Lászlótól, Bojár Gábortól vagy éppen Bod Péter Ákostól. Bár sorolhatnánk még a jelzőket a Tudományos Stand Up-ról, inkább megkérdeztük az alapítót, Puskás Rékát.


Tudományos Stand Up, honnan ered a név?

Induláskor csak Dr. Mérő László professzor úrnak szerveztem előadásokat, majd pár hónap múlva a véletlen úgy hozta, hogy Szendi Gábor is bekerült az előadók közzé. A cég fél éves indulása után felkerestem Dr. Kürti Sándor üzletembert és vele együtt a barátja, Dr. Kemény Dénes is csatlakozott. Itt adtam a cégnek a Tudományos Stand Up nevet – addig nem volt se honlapom, se Facebook oldalam.

Hogyan ismerted Mérő Lászlót?

Egy pszichológiai konzulens tanfolyamra jelentkeztem 5-10 évvel ezelőtt és ott az egyik előadáson találkoztam Mérő Lászlóval. Az „érzelmek logikája” előadást láttam tőle, nagyon megfogott – de nemcsak ez, hanem az egész műfaj, az előadások hangulata. Majd később felkerestem egy civil szervezet nevében, hogy lenne-e kedve előadást tartani Szentendrén. Nagyon jól sikerült – ekkor felvetettem, hogy folytassuk a közös munkát. Háromszor futottam neki a dolognak, kétszer visszautasított, de harmadjára elfogadta.

Célok és igények

Mi a célja a vállalkozásnak?

Az ilyen nagy tudással bíró, értékes emberek társasága csak kevesek privilégiuma. Szerettem volna megismertetni a közönséggel a „nagyok” gyenge pontjait is. Nem csak a sikereket – arról hallottunk már – hanem a kudarcokat is. Rengeteg kritika érte őket, csak ettől nem törtek össze, nem adták fel álmaikat. Pont ezért olyan közvetlenek és emberiek. Szervezőként sokat tanultam tőlük - előadás alatt és az előkészítő munkában. Önbizalmat is ad, amikor azt hallod, hogy Kürti Sándort elküldték a „hülye” ötletével /Malév privatizáció/ vagy hogy Bojár Gábor programját „lejátékozták” /OMW/. Akkor már nem is veszed a szívedre annyira a kritikát. Sokan kacérkodnak a vállalkozóvá válással, nekik szeretnénk segíteni előadásokkal és egy általános, a mai igényeknek megfelelő, műveltséget adni.

Miért emeled ki, hogy mai igényeknek?

Régebben a műveltségbe az olvasottság, az irodalmi jártasság, a zenei műveltség tartozott. Persze ez most is fontos, de sajnos az ezekben jártas emberek az éhenhalás szélén állnak. Ha egy irodalmi beállítottságú ember elmegy egy olyan találkozóra, ahol hasonló érdeklődésű emberek vannak, akkor elemében érzi magát - viszont egy vállalkozói esten pedig meg sem tud szólalni. Mi pont annyit szeretnénk megmutatni/tanítani, hogy az egy foglalkozásban jártas emberek is átlássák a gazdaság működését, egy nagy cég felépítését, betekinthessenek a pszichológiába. Mindezt anélkül, hogy túl sok időt áldoznának rá.

Mi alapján válogatod az előadókat?

Intuíció! Meghallok egy érdekes mondatot valakitől, egy előadó jelölttől és rögtön tűzbe jövök. Ilyenkor kutatom az elérhetőségét, majd ha elutasítást kapok, akkor újra próbálkozom. Ha így sem sikerül, akkor más módot keresek. Nem könnyű szabadulni tőlem :) .

Volt már ilyen, hogy valakinél többször kellett próbálkozni, hogy elfogadja a felkérést?

Igen, mint említettem Mérő Lászlót is háromszor, Szendi Gábort kétszer kellett kérnem. Mihályi Péter emlékezetes még nekem, mivel mindenhogy próbált lebeszélni, hogy ő „nem elég vicces”, de nem hagytam magam. A negyedik postafordultával úgy döntött: ha enged, hamarabb szabadul. Erről a Civil Rádióban is beszéltünk egy interjúban.

Nagyot lendített a streaming

Ha jól tudom, kezdetben csak helyszíni rendezvények voltak. Miért kezdtetek el online közvetítésekkel foglalkozni?

A streamingeseim olyan kitartóan hívogattak - míg rábeszéltek egy személyes találkozóra és ott eldöntöttük, hogy teszünk egy próbát. „Annyi jegyet csak eladunk, hogy 0-ban legyünk” – mondta az akkori tanácsadóm. Ezzel azóta is így vagyok: ha van valami új, alacsony kockázatú innováció, ha nem is fog meg elsőre, de hagyom, hogy kipróbáljuk. Azóta is hálás vagyok a Viastream Kft.-nek, hogy „rámerőltették” az online világot. Ez a vírus előtt egy évvel volt, 2020 elején pedig nagyon jól jött, hogy volt már egy kisebb repertoárunk. Az igazsághoz tartozik, hogy a vírus elején én is bepánikoltam, lemondtunk/őszre halasztottunk minden rendezvényt, nem akartam csak online rendezvényeket szervezni. Így alakult.

Gondolom Pesten kezdted az előadás szervezést...

Nem, vidéken. Azt, hogy miért, magam sem tudom. Talán, mert az első előadás is Szentendrén volt, vagy mert én is vidéki vagyok, nem tudom. Fél év múlva viszont már Budapesten is szerveztünk előadásokat. Minden gyorsan történt ebben a vállalkozásban és pont ez az, ami miatt érzem, hogy jó úton haladunk.

Miben más a vidéki közönség?

Nem sokban. Talán egy rendezvény vidéken alkalom a kimozdulásra, Pesten az emberek nem ragaszkodnak a „kimozduláshoz”. De lehet csak én látom így. Mikor az első streaminget közvetítettük a MOMKultból, úgy gondoltuk, hogy azok fognak streaming jegyet vásárolni, akik vagy messze laknak, vagy az adott időpontban nem érnek rá. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a legtöbb jegyet Budapestről vették és otthonról nézték.

Vállalkozóvá válás

Melyek azok a tulajdonságok, amelyek kellenek ehhez a munkához?

Kitartás, makacsság, intuíció. Mérő László előadásában hallottam először, hogy egy vállalkozó modelleket és maketteket használ a döntéseihez. Én inkább csak maketteket.

Mennyi pénzre volt szükség induláshoz?

Semennyire. Persze azért az, hogy a mindennapi betevőt nem a vállalkozás első pár havi eredményéből kellett finanszíroznom, nagy segítség volt. Ezért is támogatom az alapjövedelmet, mert szerintem, bátrabban tudjuk megvalósítani magunkat, ha közben nem azon kell rágódni, hogy miből fizetünk villanyszámlát. Az első 3 hónap vagy fél év nagyon keveseknek sikeres.

Sokat költesz marketingre?

Igen, folyamatosan azon vagyok, hogy egyre kevesebb legyen ez az összeg. Vagyis, hogy ebből az pénzből többet tudjak kihozni. Ez most kb. 200-300 ezer forint havonta.

Mennyit forgatsz vissza a bevételből?

A múlt évben volt nagyobb beruházásunk, egy saját fejlesztésű honlap, amely a streaming szolgáltatást is tudja nyújtani. A régi honlapba csak be volt ágyazva a nagyobb szolgáltató cég felülete, de sokaltam, amit a szolgáltatásaiért kértek.

Mik voltak a nagy fordulópontok a cég életében?

Amikor elkezdtem csak Mérő László előadásaival foglalkoztam - eszembe se jutott, hogy több előadót is felkérhetnék. Ez volt az egyik fordulópont, amikor a cég fél éve ment és hirtelen négy előadó lett. A másik fordulópont, amikor a Viastream Kft. megjelent a cég életében. A vírus kevésbé hatott ránk negatívan, sőt a vírus kezdetén szervezett online előadás tartja még mindig a rekord bevételt. Még ide sorolnám az új honlap indítását. Fordulópontok, nehézségek mindig vannak, de csak akkor veszem észre, ha tanácstalan vagyok. Ha pedig az vagyok, akkor a környezetem tele van okos előadókkal, tanácsadókkal. Volt is már amikor éltem ezzel a lehetőséggel :)

Ne hagyd ki!