Lviv nevét sokat halljuk a hírekben, az egyik legnyugatibb ukrajnai település, amit az oroszok bombáztak, és a magyar határtól légvonalban alig több mint 200 kilométerre helyezkedik el. Ennél azonban sokkal több szál köti a várost Magyarországhoz. Dr. Nagy Péter történész írása a Haszonnak.
Területe 1221-ig a Magyar Királysághoz tartozott, de maga a település valamivel később jött létre. Első említése 1256-ból származik. A hagyomány szerint Leó (Lev) Danyilovics ruszin nemzetiségű fejedelem – más források szerint édesapja, Danyiil – alapította, a település a mai napig az ő nevét viseli, mivel Lvov (ukránul Lviv) jelentése magyarul Leó városa. Fejedelmi rezidenciáját is ide helyezte, egyébként IV. Béla magyar király egyik lányát, Konstanciát vette el feleségül. Kedvező fekvésének köszönhetően a város hamar a térség központjává vált, mivel a Krakkó-Kijev közötti nyugat-keleti, valamint a Visztula folyótól a Fekete-tengerhez tartó kereskedelmi útvonalak találkozásának helyezkedett el.
1349-től a Lengyel-Litván Nemzetközösség, ezen belül a lengyel korona részét képezte, és ebben az időben jelentős számú lengyel és német lakosság telepedett be. Utóbbiak szóhasználata alapján kapta a Lemberg nevet. A kereskedelem jelentősen élénkült, a szabad királyi városi címmel rendelkező helység árumegállító és adóztatási joggal rendelkezett. Népessége ennek köszönhetően rendkívül tarka lett. Az örmények például nemcsak külön városnegyedben éltek, hanem saját keresztény egyházszervezetet is létrehoztak.
Lengyelország az Orosz Birodalom erősödése és számos belső konfliktus során jelentősen meggyengült, ami elvezett a lengyel állam felosztásához. 1772-ben Lemberg a Habsburg Birodalom része, és legészakibb tartományának, Galíciának fővárosa lett.
De milyen szerepük volt ebben a magyaroknak?
Ugyan 1221-ben a ruszinok támadása során a magyarok elveszítették a tartomány területét, de az uralkodók továbbra is felsorolták hivatalos címeik között Galícia fejedelmének titulusát. Ez pedig indok lett Mária Teréziának, hogy igazolja részvételét Lengyelország első felosztásában. Az ekkori Galícia azonban nem egyezett meg teljesen a középkori ugyanazon nevű területtel, sőt, a Lengyelország második és harmadik felosztásánál további részeket hasított ki belőle a szomszédos Oroszország. Lemberget magyarul Ilyvónak nevezték. A hivatalos nyelv a német lett. Az évszázados lengyel fennhatóság hatása viszont érezhető volt: lakosságának túlnyomó részét ők tették ki, és a legnagyobb befolyással rendelkező arisztokrácia szinte teljesen lengyel nemzetiségű volt.
Galícia, és azon belül fővárosa ebben az időben indult jelentős fejlődésnek, melynek köszönhetően a helybeliek nagyon lojálisak lettek az uralkodócsaládhoz. A Kelet Bécseként is emlegették pezsgő gazdasági és kulturális élete miatt.
A helyi ipar és a földművelés technikai szintjét Mária Terézia és II. József is növelni kívánta, melynek érdekében a Rajna-vidékről és Pfalzból telepesek érkeztek. Lembergben 1783-ban szemináriumot hoztak létre, amit a következő évben egyetemmé avattak. A kereskedelem továbbra is meghatározó maradt, Galíciában Brodi település után a második legfontosabb kereskedővárosként tarották számon. Keleti és nyugati útvonalak végpontjának számított, ahol számos áru cserélt gazdát. Emellett Lemberg tradicionálisan a harangöntés központjának tekintették, ami vallási okok miatt fejlett iparág volt az ukrán területeken.
A kiegyezés után
Az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar Monarchia idején a település az osztrák örökös tartományok részét képezte, bizonyos mértékű gazdasági és kulturális autonómiával. A hivatalos intézményekben használhatták a lengyel nyelvet, de az ukránok is megalapíthatták saját kulturális szervezeteiket. A hatalmas méretű gazdasági fejlődés azonban az 1880-as években indult meg, mikor a helység közelében nagy mennyiségű kőolajlelőhelyeket találtak. Mindez számottevő munkaerő-beáramlást eredményezett, és ennek köszönhetően Lembergben a századfordulón demográfiai robbanás történt. 1890-1914 között lakossága 90 ezer fővel nőtt, főképp a jobb munkalehetőségek miatt ide költözők nagy száma miatt. Az 1910-es népszámlálás idején 200 ezer főnyi népességgel a Monarchia ötödik legnagyobb városa volt – Bécs, Budapest, Prága és Trieszt után. A bevándorlás ellenére lakóinak 85%-a lengyel nyelvet használta a mindennapokban, az ukránt csupán 11%. Ekkor nagy építkezések is kezdődtek, felépült az egyetem épülete – ami később a Galíciai Parlament székhelye is lett –, a Tőzsdepalota, az Operaház, valamint legelőkelőbb szállodája, a George Hotel is.
Ebben az időben építették ki Galícia, ezen belül Lemberg közlekedési infrastruktúráját is, amit lényegében a mai napig használnak. A mai Ukrajnán belül Lemberg környékén alakították ki először a vasúthálózatot, az első vonat 1861. november 4-én érkezett ide Bécsből. Továbbá az első város volt a mai Ukrajna területén, ahol lóvontatású városi vasutat állítottak forgalomba 1880-ban. A forgalom növekedését viszont ez egyre kevésbé bírta el, így Európában szintén az elsők között, 1894-ben építette meg a Siemens & Halske cég a villamosvonalat, amely ma is Lviv legjelentősebb tömegközlekedési eszköze.
Ennek a fejlődő korszaknak az első világháború vetett véget: 1914 szeptemberében orosz csapatok foglalták el a települést. Az I. világháború utáni békeszerződések Lwów néven 1918-ban az újonnan létrejött Lengyelországhoz csatolták. A II. világháborút követően a Szovjetunió, azon belül az ukrán tagköztársaság része lett, annak 1992-es felbomlásáig.
Dr. Nagy Péter történész történelmi sorozatának első részét a Donyec-medencéről ITT találod.
