Hogyan leplezhetjük le a hazugságokat? Több ezer, egymásnak gyakorta ellentmondónak tűnő tanulmány keres választ a kérdésre. Ha az igazság kiderítése a cél, hasznos lehet ez a mintegy 6000(!) tanulmányra és 120 évnyi kutatásra épülő rövid írás Sziklay Bence viselkedéselemzőtől.
A megtévesztés látható jelei
Ha az adott személy egy kérdésre visszafogott testbeszéddel reagál, azaz mozdulatai és gesztusai – különösen deréktől felfelé – nem olyan gyakoriak, mint általában, akkor az a nagy mentális erőfeszítésnek (hazugság kivitelezése/prezentálása) is betudható. Egyéb árulkodó jelek lehetnek:
- Az illető megérinti az arcát vagy száját egy kérdés megválaszolása közben.
- Vállvonogatás – különösen, ha csak a fél vállát vonja meg.
- Lábait hirtelen behúzza a szék alá.
- Kezeit vagy ujjait a torkára vagy nyakára kulcsolja.
- Ajkait összepréseli vagy az ajkak körüli izmok hirtelen megfeszülnek.
- Könyökét befelé, a bordái felé mozgatja az asztalon.
- A karok ösztönösen a test felé közelítenek álló testhelyzetben.
- Fejét gépiesen mozgatja, ami nincs összhangban a kimondott szavakkal.
- Csak a szája környékén figyelhető meg arcmimika, az arc többi részén nem vagy aszimmetrikusan.
- Ellentmondó gesztusokat tesz. Például azt állítja, hogy szereti a partnerét, miközben a fejével nemet int.
- Gesztusait rosszul időzíti. Az érzelem szóbeli kifejezése és a hozzá tartozó testmozgás vagy arcmimika között időbeli eltérés van.
- Tárgyakat alkalmaz. Az egyik fél tárgyakat helyez el akadályként saját maga és a beszélgetőpartnere között.
A megtévesztés szóbeli jelei
- A kérdésre vagy vádaskodásra adott válasz előtt a szokásosnál hosszabb ideig tartó tétovázás, habozás.
- Durva szavak helyettesítése eufemizmusokkal (ölni = bántani, szex = intim kapcsolat, lopni = elvenni).
- Hangmagasság hirtelen emelkedése, amikor egy eseményről kérdezik.
- A beszédtempó gyorsul hazugság közben, hogy csökkentse az általa okozott stresszt, továbbá, hogy az illető minél hamarabb túlessen a lódításon.
- Névmások használata nélkül elevenít fel egy történetet.
- Az illető ecsetelni kezdi az eredményeit, jóságát, makulátlanságát, ahelyett hogy a kérdésre válaszolna.
- Visszapattintja a kérdést, vagy rátereli a gyanút a kérdezőre.
- Homályos, semmitmondó részleteket közöl a kérdéses eseményről.
- Hirtelen és drasztikusan megnövekszik az udvariassági formulák („uram”, „asszonyom” stb.) használata.
- Hirtelen és drasztikusan megnövekszik a bocsánatkérő szavak („sajnálom”) használata, még akkor is, ha ennek semmi köze az eseményhez.
- Beismer nem a témába vágó, kisebb vétkeket, hogy elterelje a figyelmet az adott eseményről.
- A tények ködösítése bizonyos kifejezésekkel, pl. „Ahogyan én tudom…”, „Legjobb tudomásom szerint…”, „alapvetően”, „valószínűleg”, „feltételezem” stb.
- Nem azzal indít, hogy a történtek milyen érzelmi hatást gyakoroltak rá, hanem pontos sorrendben számol be az eseményekről.
- Kitérő válaszok születnek. Ha például azt kérdezzük „Megcsaltál?”, a válasz: „Tudod, hogy én nem vagyok olyan.”
- Kérdésnek hangzó kijelentések: egy állítás végén felviszi a hangsúlyt, azaz visszacsatolást keres.
A teljes cikket a témáról elolvashatja a friss Haszon magazinban!
