Nem optimisták a szekemberek sem
Fotó: Shutterstock

Jön a kétszámjegyű infláció? – így látják a szakértők

1,1 százalékkal nőtt az infláció egy hónap alatt Magyarországon idén februárban. A tavalyi év azonos időszakához képest 8,3 százalékos emelkedés mérhető, a maginfláció pedig 8,1 százalékon állt. Ilyen magas értékekre 2007 augusztusa óta nem volt példa. Elemzők véleményét mutatjuk a kiugró adatokról.


Elszállt az infláció – így látja az ING Bank vezető elemzője

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az adatok kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyasztói kosár 69 százalékában az 5 százalékot is meghaladja az éves áremelkedés üteme. Ráadásul a maginflációban 21 éve nem látott növekedés figyelhető meg, miután a volatilis tételektől megtisztított mutatók három hónap alatt 5,3 százalékról 8,1 százalékra ugrottak – közölte az MTI.

A szakember szerint ugyan február közepén a kormány meghosszabbította az üzemanyagár-stopot, valamint befagyasztotta néhány alapvető élelmiszer árát, a fő inflációs mutató nem fékeződött le, sőt, az élelmiszerek éves inflációja is gyorsult. Egyre valószínűbb, hogy amennyiben május elején és közepén véget vetnek a hatósági áraknak, két számjegyűre emelkedhet az inflációs mutató.

Virovácz Péter 7,5 és 9,0 százalék között valószínűsíti az éves átlagos áremelkedés ütemét. Az ING elemzői szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatni fogja az alapkamat emelését még néhány hónapig, így az effektív kamat akár a 8 százalékot is elérheti az év közepére. Azonban az orosz-ukrán háború alakulása növelheti vagy csökkentheti is ezt az értéket.

Megszólalt a Takarékbank vezető elemzője is

Suppan Gergelyt, a Takarékbank vezető elemzőjét igencsak meglepte az élelmiszerárak a vártnál jóval gyorsabb emelkedése, amit csak némileg fékezett a néhány alapvető élelmiszerre bevezetett ársapka. Az ő véleménye is az, hogy az ukrajnai konfliktus még érdemben módosíthatja a magyar inflációs és gazdasági kilátásokat, ennek a mértéke azonban egyelőre nem belátható.

A vártnál jóval nagyobb fogyasztói áremelkedés miatt a Takarékbank 7,5 százalékra emelte az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését. Ezt az értéket viszont még felfelé módosíthatja a globális alapanyag-, nyersanyag- és alkatrészhiány, valamint a nemzetközi szállítási árak elszállása és a globális energiaválság.

Továbbra is jelentős áremelkedéstől tart az Erste Bank szakembere

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint sem lesz egyelőre lassulás az alapfolyamatokban a februári adatok fényében. A belföldi és az importált infláció is „masszív dinamikát” mutat. Ahogyan ő fogalmazott „ördögi kör van kialakulóban”, miután az emelkedő inflációs mutatók még tovább erősítik az egyébként is jelentős bérnyomást.

Az ő véleménye szerint is az árbefagyasztások megszüntetése az inflációra nézve egy jelentős, felfelé mutató kockázat, hiszen az árstopnak köszönhető, hogy egy számjegyű maradt a fogyasztói árak százalékos emelkedésének az értéke. Viszont, ha marad az árstop, elnyúlhat a megemelkedett inflációs időszak. Mindezeken kívül veszélyben látja az 2023-as inflációs célok elérését is.

Ne hagyd ki!