A sorozat egyetlen évada 465 millió dollárból készülhet el.


Világszerte ujjongtak a rajongók, mikor kiderült, hogy sorozat fog készülni a kultikus Gyűrűk Ura filmtrilógiából. Korábbi híresztelések szerint 500 millió dollárt szántak volna több évadra összesen, viszont a Hollywood Reporter értesülései alapján a sorozat első évada önmagában 465 millió dollárba (139,5 milliárd forint) fog kerülni.

Vissza a gyökerekhez

Az eredeti filmekhez hűen a sorozatot is Új-Zélandon fogják forgatni. A mostani költségvetésről Stuart Nash, az ország turisztikai minisztere számolt be. A kormányzati dokumentumokból az is kiderült, hogy az Amazon által futtatott sorozatból 5 évadot terveznek leforgatni. Ha minden jól megy, akkor újabb évadokkal bővítik majd a produkciót, amelyek nagy valószínűséggel előzménysorozatok lesznek.

A további évadok már valószínűleg nem lesznek ennyire költségesek, hiszen a bődületes összeget jelentősen megdobja a szükséges díszletek és a helyszínek kialakítása. Ezeket viszont a következő évadokban is használni fogják, így erre külön már nem kell majd költeniük. Tegyük hozzá azt is, hogy J. R. R. Tolkien szellemi termékének felhasználási jogai önmagukban 250 millió dollárba kerültek az Amazonnak, ezeket 2017-ben vásárolta meg a cég. Egyes becslések szerint az új Gyűrűk Ura sorozat lesz az első tévéshow, amelynek a költségvetése eléri majd az 1 milliárd dollárt.

Pró és kontra

Az Amazon beruházása után 114 millió dollárnyi adóvisszatérítés jár majd a cégnek, az állam így kívánja támogatni a sorozat forgatását. Elég sok kritika érte emiatt az új-zélandi vezetést, ugyanis az Amazon egy olyan tervezetet nyújtott be, amelynek nem volt költségvetési plafonja, így számos elemző aggodalmát fejezte ki az esetleges horribilis költekezések miatt. Sokan attól tartanak, hogy az ország nem fog olyan jól járni a sorozattal, mint amennyivel támogatja azt. Ellenérvként a helyi filmipar és turizmus valószínűsíthető berobbanását hozták fel.

Viszonyításként az árazásban szintén élenjáró Trónok harca egyetlen évada 100 millió dollárnál soha nem került többe.

A sorozat többezer évvel a Hobbit és A Gyűrűk Ura trilógiák előtt fog játszódni, Középfölde másodkorának idején. Az első részt akár már idén is láthatjuk.


Friss

Fotó:123RF

Nem mese, havi egymilliót is megkereshet egy szakács a Balatonnál

Hullámzás, kivárás, megugró fizetések, így jellemezhető a vendéglátóipar újraindulása. A versenytársak olykor kemény eszközöket is bevetnek egymás ellen.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Májusban még fűtöttünk, mától meg hűthetünk ezerrel

A szeszélyes és szokatlanul hűvös tavasz után ma érkezik az első igazi hőhullám.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Daikin

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni! (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!

A sorozat egyetlen évada 465 millió dollárból készülhet el.


Világszerte ujjongtak a rajongók, mikor kiderült, hogy sorozat fog készülni a kultikus Gyűrűk Ura filmtrilógiából. Korábbi híresztelések szerint 500 millió dollárt szántak volna több évadra összesen, viszont a Hollywood Reporter értesülései alapján a sorozat első évada önmagában 465 millió dollárba (139,5 milliárd forint) fog kerülni.

Vissza a gyökerekhez

Az eredeti filmekhez hűen a sorozatot is Új-Zélandon fogják forgatni. A mostani költségvetésről Stuart Nash, az ország turisztikai minisztere számolt be. A kormányzati dokumentumokból az is kiderült, hogy az Amazon által futtatott sorozatból 5 évadot terveznek leforgatni. Ha minden jól megy, akkor újabb évadokkal bővítik majd a produkciót, amelyek nagy valószínűséggel előzménysorozatok lesznek.

A további évadok már valószínűleg nem lesznek ennyire költségesek, hiszen a bődületes összeget jelentősen megdobja a szükséges díszletek és a helyszínek kialakítása. Ezeket viszont a következő évadokban is használni fogják, így erre külön már nem kell majd költeniük. Tegyük hozzá azt is, hogy J. R. R. Tolkien szellemi termékének felhasználási jogai önmagukban 250 millió dollárba kerültek az Amazonnak, ezeket 2017-ben vásárolta meg a cég. Egyes becslések szerint az új Gyűrűk Ura sorozat lesz az első tévéshow, amelynek a költségvetése eléri majd az 1 milliárd dollárt.

Pró és kontra

Az Amazon beruházása után 114 millió dollárnyi adóvisszatérítés jár majd a cégnek, az állam így kívánja támogatni a sorozat forgatását. Elég sok kritika érte emiatt az új-zélandi vezetést, ugyanis az Amazon egy olyan tervezetet nyújtott be, amelynek nem volt költségvetési plafonja, így számos elemző aggodalmát fejezte ki az esetleges horribilis költekezések miatt. Sokan attól tartanak, hogy az ország nem fog olyan jól járni a sorozattal, mint amennyivel támogatja azt. Ellenérvként a helyi filmipar és turizmus valószínűsíthető berobbanását hozták fel.

Viszonyításként az árazásban szintén élenjáró Trónok harca egyetlen évada 100 millió dollárnál soha nem került többe.

A sorozat többezer évvel a Hobbit és A Gyűrűk Ura trilógiák előtt fog játszódni, Középfölde másodkorának idején. Az első részt akár már idén is láthatjuk.


Friss

Fotó: 123rf

Lazacfarm épül Zalaegerszegen

Csúcstechnológiával működő lazacfarmot alakít ki Zalaegerszegen a magyar tulajdonú Zalmon Kft.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!