Egyre több kutatás figyelmeztet ezen anyagok veszélyeire
Fotó: Shutterstock

A bélrendszert is kicsinálhatják a mikroműanyagok

Számos kutatás világított rá az elmúlt években, milyen ökológiai és egészségügyi veszélyei vannak a globális mikroműanyag-szennyezésnek. Tudósok újabban azt is kimutatták, a mikroműanyagok elősegíthetik gyulladások képződését is a bélrendszerben.


A mikroműanyagok újabb veszélyeire figyelmeztetnek tudósok

Az emberi tüdőben, sőt a méhlepényben is találtak már mikroműanyagot a tudósok. Ennél is ijesztőbb lehet, hogy akár többmillió ilyen részecskét is lenyelhetnek naponta a tápszeres csecsemők. Ráadásul igen elkeserítő, hogy manapság a mikroműanyag-szennyezés az óceánoktól kezdve a folyóvizeken át a lemagasabb hegységekig mindenhol jelen van. Emellett igen könnyen bejuttathatók a parányi részecskék a szervezetbe akár ételek és italok fogyasztásával, vagy belégzéssel is.

Bár a szennyezés számos egészségügyi és ökológiai hatása még ismeretlen, a Qubit megjegyzi, hiánypótló az a Nanomedicine folyóiratban megjelent friss kutatási eredmény, amelyet a Science Alert ismertet.

A tanulmány alapján a Massachusetts-i Tufts Egyetem biomérnökei a mikroműanyag-terhelés emberi bélrendszerre gyakorolt hatásait vizsgálták. A vizsgálataikkor a nano mérettartományba sorolt műanyagok magasabb koncentrációja a gyulladásos folyamatokban kulszszerepet betöltő citokinek felszabadítását serkentette. Ezek a fehérjék szerepet játszhatnak egyes bélbetegségek (például a Inflammatory Bowel Disease, azaz az IBD) kialakulásában is.

Három élelmiszercsoport, amelyek szintén nem kedveznek a bélműködésnek

Azonban nemcsak a mikroműanyagok okozhatnak gondot a bélrendszerekben. A bélmikrobiom a vastagbélben található baktériumok és mikroorganizmusok csoportja. A benne lévő baktériumok összetétele kulcsfontosságú egyes testi funkciók, például az idegrendszer, az immunrendszer és az emésztés szempontjából. A bélmikrobiom egészségében nagy szerepet játszik, hogy mit eszünk.

Az egészséges ételek egészséges baktériumokat termelnek, így olyan tényezőket hoznak létre, amelyek egészséges bélsejteket termelnek. Ez kevesebb gyulladást és összességében egészségesebb szervezetet jelent

- idéztük Chris Dammant, a seattle-i Washingtoni Egyetem gasztroenterológusát.

A három kerülendő élelmiszercsoport

Dr. Damman három élelmiszertípusra hívta fel a figyelmet, amelyek fogyasztását érdemes kerülnünk, ha hozzá szeretnénk járulni a bélrendszerünk egészséges működéséhez. Soroljuk, melyek ezek az élelmiszercsoportok!

Finomított pékáruk: A finomított pékáruk olyan élelmiszerek, amelyek károsíthatják a bélrendszert. Különösen a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupos ételeket kell kerülni. Helyettük jobb választások lehetnek a teljes kiőrlésű gabonát tartalmazó pékáruk.

Feldolgozott húsok: A szakértő szerint például a szalonna, a hot dog, a szárított marhahús és a felvágottak is összefüggésbe hozhatók a vastagbélrák magasabb kockázatával, mivel a természetes összetevők és adalékanyagok a főzéskor rákkeltő anyagokká alakulhatnak át. Ezért jobb választások lehetnek a hentesnél vásárolt húsok, különösen azok, amelyek jó zsírokat tartalmaznak.

Cukros italok: Ebbe a csoportba nemcsak a szénsavas üdítők tartoznak, hanem egyes gyümölcslevek és bizonyos diétás üdítők is. Ezek is károsíthatják a bélrendszert, különösen ha magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupot, szacharint vagy szukralózt tartalmaznak.


Ne hagyd ki!