Kínai műhöld Föld körüli pályán
Fotó: Geely

Centiméteres pontosságú műholdas navigáció

Pályára állt a kínai Geely első két műholdja. A tervek szerint összesen 240 példányból álló flotta célja a precíz navigáció mellett a logisztika kiszolgálása valós idejű adatokkal.


Önvezető autózáshoz és gépjármű-flották követéséhez szánja új műholdjait a kínai Geely konszern (saját gyártmányú járműveihez, valamint további felvásárolt márkákhoz, köztük a Volvóhoz és a Lotushoz). Most két műholdat állítottak ún. alacsony Föld körüli pályára (Low Earth Orbit, röv.: LEO). Az első szakaszban 72 berendezést fog üzemeltetni a cég leányvállalata, a Geespace, ezek 2025-ig állnak pályára. A második fázis további 168 műholdat jelent majd.

Ezekkel néhány centiméteres pontosságig lehet a gépkocsik aktuális helyét meghatározni, ami jóval precízebb, mint a polgári GPS. A központi flottamenedzselés mellett a járművek egymással is tudnak kommunikálni a műholdakon át. Továbbá a Geely szolgáltatásként is felkínálja majd a fuvarozó cégeknek ezt a platformot, amely lehetővé teszi a logisztika valós idejű szervezését és követését.

A műholdakat maga a konszern készíti, ehhez szinte ijesztően nagy kapacitást építettek ki: évente akár 500 berendezést tudnak előállítani. Noha a tavaly decemberi pályára állítás nem sikerült, a mostanit gond nélkül végrehajtották egy kínai hordozórakétával. A Geespace műholdak élettartama azonban korlátozott, az alacsony pálya miatt öt év múltán lesüllyednek a Föld légkörébe és elégnek. Ennek is megvan az előnye: nem maradnak fönt zavaró űrszemétként.


Ne hagyd ki!