Az emberi lelemény nem ismer határokat

A szellemi tulajdon komoly érték, mi pedig nagyot bukunk, ha a fejünkből kipattanó jó ötletek, a saját magunk által létrehozott új termékek illetéktelen kezekbe kerülnek.


A csaknem félmillió hazai vállalkozásnak alig három százaléka élt a szellemi tulajdonának levédésével. Ezt az elenyésző hányadot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala rövid távon legalább duplájára növelné, ugyanis támogatástól, adókedvezménytől, piacszerzéstől és tőkebefektetéstől esik el az a feltaláló, aki nem védeti le a fejlesztését, az esetleges figyelmetlenség pedig milliárdos károkat is eredményezhet. A hazai élelmiszeriparban 11 termékvédjegy van, s több mint 40 minőséget tanúsító védjegy, Ausztriában ezzel szemben 33 ezer termékhez tartozó védjegyet tartanak nyilván, olvasható a Haszon magazin hírlevelében.

Évforduló

Egyre több vállalkozás, kutatóintézet, egyetem figyel szellemi tulajdonára, mert felismerte, hogy jelentős gazdasági és versenyelőnyt jelent egy jól megtervezett szellemitulajdon-portfólió, stratégia

- hangsúlyozta Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke hétfőn a hivatal 125 éves jubileumi ünnepségén.

Hozzátette, a hivatal törekszik arra, hogy tudatosítsa a szellemitulajdon-védelem fontosságát az ötletét megvalósítani és hasznosítani kívánó vállalkozásokban, emberekben, hiszen az elmúlt években a vállalkozások kevésbé voltak tudatosak ebben a tekintetben. Pomázi Gyula rámutatott, hogy míg a nagyvállalatoknak, a fejlett országok kis- és középvállalkozóinak alapvetés levédetni szellemi tulajdonukat, addig Magyarországon a vállalkozások akár milliókat is veszíthetnek azzal, hogy nem használják ki ezt a lehetőséget. A koronavírus miatti gazdasági visszaesés után pedig komoly lehetőséget jelenthet a vállalkozásoknak, ha cégüket különböző oltalmakkal erősítik meg.

A jövő

Kevés világszintű magyar márkanév, brand van, holott Magyarország már bizonyította kiválóságát a technológiai innovációban. Ezen a területen lenne érdemes brandépítésbe kezdeni, Magyarországon jó dolgokat találtak fel, de kevésbé kerestek vele pénz. Ha kíváncsi vagy arra, hogy Magyarország hol áll a világ legokosabb országainak listáján, kattints IDE!


Ne hagyd ki!