Szegények és gazdagok

Ideiglenes szolidaritási adót fizettetne a gazdagokkal az IMF. A Nemzetközi Valutaalap javaslata szerint a jól eleresztett magánszemélyek és cégek így vállalhatnának szolidaritást a járvány hatásait megszenvedő embertársaikkal.


Az IMF szerint az ideiglenes adó csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított, ráadásul megnyugtatná a bajba jutottakat, ha azt tapasztalnák, hogy a járvány elleni küzdelemből mindenki kiveszi a részét.

Vitor Gaspar, az IMF adóügyekért felelős vezetője a Financial Timesnak elmondta: a válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót, még akkor is, ha az államháztartás szempontjából nem feltétlenül lenne rá szükség.

Az országoknak fontolóra kell venniük ezt a lehetőséget, amely segítene megértetni a polgáraikkal, hogy mindenki hozzájárul a járvány utáni kilábaláshoz

- mondta Gaspar, de az adó mértékére nem tett konkrét javaslatot.

Az Egyesült Államokban már kopasztják a gazdagokat

Joe Biden amerikai elnök nemrég bejelentette, hogy azok, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál, kisebb vagy jelentősebb adóemelésre számíthatnak, kampányígérete szerint a legmagasabb keresetűek egyéni adókulcsát 37-ről 39,6 százalékra emelnék. A társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra növelik, és rászállnak azokra a cégekre, amelyek eddig jeleskedtek az adóoptimalizálásban. Korábban már megírtuk, hogy ebben az ügyben Biden az amerikai gazdaság nagyágyúival is szembekerült.

A részletek

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerdán ismertette a társasági adóemelési terv részleteit, amelynek célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új bevételt teremtsenek elő. Yellen terve szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára. Ezen kívül a legnagyobb amerikai vállalatoknak 15 százalékos adót kellene fizetniük az elkönyvelt jövedelmeik után.


Ne hagyd ki!