Kétszer kétsávos autópályán halad egy autó, még idei áron vett matricával
aerial photo of road
Fotó: Unsplash

Ennyivel nőnek jövőre az autópálya-matricák díjai

Az inflácó elszaladása miatt jövőre 4,9 százalékkal drágulnak az autópálya-matricák. Mutatjuk a pontos számokat.


Megváltozott a gyakorlat

A korábbi gyakorlattól eltérően egy 2021 elején hatályba lépett rendelet alapján minden évben, inflációkövető módon újraszámolják a következő évre vonatkozó autópálya-matrica árakat és pótdíjakat, azaz évenkénti áremelkedésre számíthatnak a díjköteles szakaszokon közlekedők – számolt be az alapjarat.hu.

A következő évben érvényes díjak mértékét mindenkor a KSH által megállapított fogyasztóiár-index emelkedése határozza meg oly módon, hogy megvizsgálják, mekkora volt a változás a tárgyévet megelőző két év augusztusa között. Mutatjuk, hogy is van ez.

Pontos összegek

2020 augusztusa és 2021 augusztusa között 4,9 százalékos volt az infláció, vagyis ennyivel kell majd többet fizetni a matricákért. A törvényben elvárt 10 forintos kerekítési pontosságot figyelembe véve az alapjarat.hu számításai szerint így alakulnak majd a jövőre érvényes matricaárak a D1-es személyautó kategóriában (zárójelben az idei díjak):

  • Heti 10 napos: 3.820 Ft (3.640 Ft)
  • Havi: 5.210 Ft (4.970 Ft)
  • Éves: 46.850 Ft (44.660 Ft)
  • Megyei: 5.450 Ft (5.200 Ft)

Ne hagyd ki!