Már nem a Tesla értékesíti a legtöbb elektromosautót
Kínai elektromosautó-gyártó óriás forgatott meg egy kést a Teslában: az idén eddig az ázsiai cég adta el a legtöbb villanyautót a világon.

Már nem a Tesla értékesíti a legtöbb elektromosautót

A BYD kínai autóipari óriásvállalat a világ egyik leggazdagabb emberének, Warren Buffett amerikai részvénybefektetőnek a támogatását élvezi. A cég a legfrissebb adatok alapján az elektromosautó-eladások tekintetében idén letaszította a trónjáról Elon Musk cégét, a Teslát – írja a Portfolio.

A sencseni székhelyű vállalat 2022 első félévében 641 ezer elektromos járművet értékesített a plug-in hibridekkel együtt, 300 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Tesla ezzel szemben „csak” 564 ezret, bár meg kell jegyezni, hogy a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik (BEV) eladásában továbbra is az amerikai cég a világelső.

A Tesla részvényei egyébként 35,6 százalékot estek idén, miután a koronavírus miatti kínai lezárások rosszul érintették a cég ellátási láncait, valamint az inflációs és recessziós félelmek is hatással voltak a részvényei értékére.

Ebben van a cég előnye

A BYD előretörését azzal magyarázzák a szakemberek, hogy Kína elől jár a megújuló energiaforrások területén. Az elektromos járművek, az akkumulátorok, valamint a szél- és napenergia tekintetében is előnnyel bír az ázsiai ország.

A BYD emellett jelenleg a világ második legnagyobb elektromos akkumulátor gyártója, a szintén kínai Contemporary Amperex Technology mögött.

A pandémia miatti kínai lezárások egyébként az elektromos autógyártók közül például a Teslát, a Li Auto-t, a Xpeng-et és a Nio-t is jobban sújtották, mint a BYD-t, mivel a gyárai java nem a járvánnyal érintett régiókban található.

Így látják a céget az elemzők

Tu Le, a Sino Auto Insights tanácsadó csoport ügyvezető igazgatója a közelmúltban jegyezte meg a céggel kapcsolatban, hogy a BYD termékei számos EV-piaci szegmenst lefednek, és agresszív világpiaci terjeszkedésre készülhetnek a közeljövőben.

A több mint ezer milliárd kínai jüanos piaci kapitalizációval rendelkező BYD számára igen fényes jövőt jósolnak más szakemberek is. A többség véleménye az, hogy majdnem exponenciálisnak nevezhető ívet írhat le a cég árbevételének alakulása a következő években, és 2024-re akár meg is duplázhatja a tavalyi bevételét. Az adózott eredménye pedig ennél is jobban növekedhetnek az említett időszakban.

A jövő sikereihez közreműködhet az is, hogy a kínai állami média szerint hamarosan eltörölheti az ország kormánya az elektromosautók vásárlása után szedett adót. Az államvezetés részben ezzel szeretné segíteni fellendülni az iparágat.


The Conversation

Ne hagyd ki!