E-autó töltése otthon, néhány tanács az erre vállalkozóknak

Magyarországon is egyre több autó közlekedik zöld rendszámmal, és egy nemrég készült felmérés szerint minden 6. magyar autós szívesen váltana elektromos vagy hibrid meghajtású autóra, habár az elektromos autók várható javítási és szervízelési költségei miatt sokan aggódnak. Néhány tanács azoknak, akik otthon töltenék föl a járművüket.


Egyre több helyen, városközpontokban, szupermarketek parkolójában találhatunk elektromos autó-töltőt, de aki komolyan gondolja a váltást, annak otthoni töltési lehetőségről is érdemes gondoskodnia.

Aki elektromos autóra vált, jó, ha már előzetesen tájékozódik arról, hogy a lakókörnyezetében, közlekedési útvonalán hol található töltési lehetőség. A Hello Future csapatával azt ajánljuk, hogy már az autó megvásárlása előtt érdemes megterveztetni az otthoni töltőállomást is, amelyet minden esetben szakértőre kell bízni, hiszen az elektromos hálózatot fel kell mérni, hogy elbírja-e a háztartás a plusz áramigényt. A termék kiválasztásánál figyelembe kell vennünk, hogy hova tervezzük a töltést, tehát kültér vagy beltér, mert nem minden eszköz alkalmazható kültérre. Bár sok webshop kínál könnyen elérhető módon elektromos autótöltőt, ne rendeljük meg ily módon, mindenképpen konzultáljunk szakemberrel

– mondja Nagy Magdolna intelligens épület szakértő.

Az elektromos autók kiválasztásánál azt is láthatjuk, hogy milyen típusú és teljesítményű otthoni elektromos autó fali töltőket javasolnak hozzá, ebből már azt is ki tudjuk számolni, hogy hozzávetőleg mennyi idő lesz az autó teljes feltöltése. Legtöbben azt szeretik, ha ez éjszaka megoldható, az átlag 8-12 órás töltési idővel ez reális is. Vannak úgynevezett gyorstöltők is, amelyek akár már 20 perc alatt is indulásra késszé teszik az autót, bár ennek a kialakítása nagyon költséges és nem igazán szükségszerű, egy háztartás esetében.

Engedélyeztetni nem kell az elektromos autó-töltő felszerelését, így viszonylag gyors tud lenni a tervezés, telepítés folyamata

– mondja Nagy Magdolna.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem elegendő az autóval kapott töltőkábelt a konnektorba dugni, nos azért, mert a villanyórával összekötött profi töltő lényegesen biztonságosabb, nem kell tartanunk a túlmelegedéstől, ezenkívül rövidebb lesz a töltési idő is. Egyszóval praktikus, de biztonsági okokból is mindenképpen ez a javasolt.

Az elektromos autó töltők esetén így is szükség van folyamatos odafigyelésre. A kábel állapotát rendszeresen ellenőrizni kell, bármilyen sérülés, megrongálódás esetén azonnal ki kell cserélni. Hosszabbítókat inkább ne használjunk, mert ezek is csökkentik a biztonságos üzemeltetést. Jó hír, hogy a fali töltőn megjelenő információkat egyes termékeknél lehetőség van az applikáción keresztül okos eszközeinken is figyelemmel követnünk.

A szakértő természetesen azt ajánlja, hogy legyen nálunk mindig hordozható kábel is, amelynek segítségével bárhol máshol is biztonságosan tudjuk tölteni az autónkat, de a gyorsabb töltést, a biztonságot és a nagyobb kényelmet otthoni töltő telepítésével érhetjük.


Ne hagyd ki!