Biztonságosabbak lesznek az e-autók töltői
Fotó: Shutterstock

Biztonságosabbak lesznek az e-autók töltői

Módosultak az Európai Unióban és néhány további európai országban az elektromos autók töltőire vonatkozó előírások.


Első a biztonság

Az új szabványnak megfelelő töltők jobban tolerálják a környezeti változásokat, a hőingadozást, illetve szigorú teszteken kell átmenniük a por és víz, valamint a véletlen érintések elleni védelem miatt. Az e-autók töltéséhez nagy teljesítményű elektromos hálózat kell, a vezetékek túlmelegedhetnek, ami tűzveszélyes. Ennek megelőzését is szolgálja az új szabályozás. Egy friss előrejelzés szerint a következő bő egy évtizedben Európában több mint 60 millió töltőt kell majd telepíteni, és mintegy 115 milliárd eurós (42 ezer 396 milliárd forint) beruházásra lesz szükség az e-autózást kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére.

Ezek voltak a legkeresettebb elektromos autók Magyarországon 2021-ben

Hatalmasat nőtt az elektromos autók piaca tavaly hazánkban, ami több tényezőnek köszönhető. A kereslet növekedésének okai között szerepel például az üzemanyagok és a hagyományos autók drágulása, valamint az állami támogatások is. Mintegy 42 százalékkal több, összesen 4311 darab új villanyautót értékesítettek tavaly, mint 2020-ban. Mindeközben 4,8 százalékkal csökkentek az új, de klasszikus személyautók eladásai.

Az új villanyautó-értékesítések nem hivatalos hazai versenyét tavaly a Kia nyerte. A koreai márka mintegy 77 százalékkal növelte az eladások számát 2021-ben az előző évhez képest. A Volkswagen szerezte meg az dobogó második fokát, pontosan 497 értékesített autóval. Kicsit lemaradva tőle a Nissan végzett (474 új eladott villanyautó) a harmadik helyen.

A lista

  1. Kia e-Niro – 603 új értékesítés
  2. Nissan Leaf – 436 új értékesítés
  3. Hyundai Kona – 296 új értékesítés
  4. Dacia Spring – 263 új értékesítés
  5. Volkswagen e-UP – 226 új értékesítés
  6. Renault Zoé – 207 új értékesítés
  7. Volkswagen ID.3 – 190 új értékesítés
  8. Fiat 500e – 190 új értékesítés
  9. Škoda Enyaq – 184 új értékesítés
  10. Tesla Model3 – 167 új értékesítés

Ne hagyd ki!