Több mint másfélszeresükre is drágulhattak használt autók egyetlen év alatt
Fotó: Shutterstock

Elképesztő drágulást mértek a használtautópiacon

Autómárkától függően több mint másfélszeresükre is drágulhattak használt autók Magyarországon egyetlen év alatt. Az áremelkedés az új autók piacának nehézségeire vezethető vissza. Az alkatrészhiány, az ukrajnai háború és a gyenge forintárfolyam is felfelé tolják a használt autók költségét.


Jól ment a használt autók piaca

Nagy forgalom jellemezte a magyar használtautópiacot 2022 első félévében, az árak azonban elképesztő mértékben emelkedtek. A drágulás az ukrajnai háborúnak, a gyenge forintárfolyamnak és az újautópiac gyengélkedésének tulajdonítható.

Az elmúlt egy évben 40-60 százalékos áremelkedés volt a magyar használtautó-piacon, de természetesen nem minden márka és szegmens esetében érte el ezt a mértéket. (…) Nagymértékben visszaesett az új autók értékesítése, még az elmúlt két évhez képest is, vagyis kevesebb használt autót számítottak be a kereskedők új járművek vásárlásánál, illetve kevesebb autó jelenik majd meg néhány éven belül a másodlagos piacon. Ráadásul a Magyarországon forgalomba helyezett autóknak körülbelül a 20-25 százaléka reexport útján visszakerül Nyugat-Európába, így azok sem a magyar autóparkot gazdagítják

- nyilatkozta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke a vg.hu-nak.

Az elmúlt időszakban stagnált a külföldről behozott autók száma Magyarországon, jelenleg azonban némi emelkedést mutat. Az előrejelzések szerint év végéig 138 ezer külföldi jármű érkezhet hazánkba (tavaly 132 ezer, tavalyelőtt 130 ezer autó jött, 2019-ben viszont 156 ezer). Ez a mennyiség egyébként lényegesen meghaladja az új autók számát.

Egyre öregebbek és drágábbak

A kereslet élénkülése mellett az árak is felfelé mozdultak. Amíg korábban 1,5-2 millió volt az használt autók átlagára, manapság 200-300 ezer forinttal többet fizetnek értük. Annak ellenére is drágultak az járművek, hogy megnőtt az importautók átlagos életkora (14-15 év) és a kilométerfutás-teljesítményük is. Emellett 15-20 százalékkal többet kell a javításukra fordítani.

Továbbá a műszaki állapota is romlott a magyarországi autóknak. Ezt azzal magyarázza a szakértő, hogy a koronavírus-járvány alatt nem voltak megfelelően karbantartva a személygépjárművek.

Az idei második fél évben további drágulásra lehet számítani, vélhetően a jelenleginél valamivel kisebb lesz a kereslet, de a kínálat is szűkül. Az árak pedig további 10-15 százalékkal emelkedhetnek

- mondta el a várakozásait Fojt Attila.

A szakember szerint az üzemanyagárstopnak is jelentős hatása lehet a piacra. Amennyiben az megszűnne, és emelkednének az üzemanyagárak, sokan megfontolnák az autózás szükségességét.

Sok itthon a visszatekert órás autó is

Korábban EBBEN a cikkünkben írtunk egyebek között arról, hogy arányaiban meglehetősen sok hazánkban a visszatekert órás autó. Magyarországon a vizsgált járművek 14,1 százalékánál szembesült ilyen jellegű problémával a carVertical autótörténeti platform.

Főképp a határokon átnyúló járműkereskedelem áll a kilométeróra-csalások mögött. Magyarországon is zömmel külföldről érkező autókat hirdetnek hamis adatokkal. Ezeknek az autóknak ráadásul a 58,2 százalékának volt balesete korábban.

A hamis információk mind a vásárlóknak, mind a tisztességes kereskedőknek kárt okoznak. A visszatekert kilométerórák és az elmaradt karbantartások miatt az új tulajdonosoknak sok költségük lehet utólag.


Ne hagyd ki!