A gépkocsibeállók drágítják a lakásokat

A különbség első ránézésre nem nagy, 1 helyett 1,5. De miről is van szó?


Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) egyik pontját. Azt, amelyik kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni. Így 2021 elejétől már 1,5 beállót kell kiépíteni minden új lakás után.

A Portfólió azt írja, a beálló kialakítása autókra lebontva olyan összegű kiadás a fejlesztőnek, hogy annyiért nem találna rá fizetőképes lakástulajdonost. A fejlesztő így a kivitelezési költségnél alacsonyabb áron kénytelen eladni a kötelezően megépített beállóit, de még így is sokan lemondanak róla, és inkább az utcán keresnek parkolóhelyet.

Hogy lásd a számokat:

Egy új lakóparknál átlagosan ötmillió forintért lehet beállót venni, amit a fejlesztő 8-9 millió forintért tud megépíteni.

Ki fizeti a különbséget? Te, lakásvásárlóként, mert a költségek beépülnek a négyzetméterárba. A lap által megkérdezett szakértők egyike úgy kalkulált, hogy egy átlagos 50 négyzetméteres lakásnál a plusz fél parkoló körülbelül 45 ezer, egyes esetekben 70 ezer forint/négyzetméter+áfa extra költséget jelent.

Vannak kivételek

A cikk szerint az új szabályozás nem vonatkozik a kiemelt kormányzati státusszal rendelkező projektekre, ezek ugyanis egyéni elbírálásban részesülnek. Ha pedig egy kerület korábban külön is rögzítette az eddigi kötelező egy darab parkolót lakásonként, akkor most is megmaradhat ennél a számnál. Fontos kiemelni azt is, hogy a parkolószámra vonatkozó új előírás a már folyamatban lévő, valamint a jövőbeli helyi építési szabályzatok alkotása és módosítása esetén is irányadó lesz, így ha egy kerület élne a módosítási jogával, akkor automatikusan már rá is a központilag meghatározott 1,5 parkoló fog vonatkozni.

Szerinted mi lenne a megoldás?


Ne hagyd ki!