Nőtt a késedelmes fizetés ebben a korosztályban
Fotó. Shutterstock

Ezt a korosztályt fenyegeti igazán a hitefelvételi mókuskerék

A 40 év alattiak körében csökkent a késedelmes banki és telekommunikációs tartozások száma. A 60 év felettiek körében viszont nőtt 2019-cel összevetve. A mobil- és a netszámlát fegyelmezettebben fizetjük, és az adósok kisebb összegekkel vannak elmaradva - derül ki félmillió késedelmes fizetés elemzéséből.


A követeléskezeléssel foglalkozó EOS csoport magyarországi leányvállalata több mint 500 ezer, 2023-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg kutatásában, amelyet összevetett az előző évvel és a 2020-as világjárványt megelőző adatokkal is.

Míg a késedelmes banki tartozások száma a 20–39 éves korosztályban 10%-kal csökkent, addig a 40–59 évesek körében közel 33%-kal, a 60 év felettieknél pedig 41%-kal nőtt tavaly 2019-hez képest. A kutatást készítő cég szerint a fiatalabb generáció egyre inkább ügyel a pénzügyi tudatosságra, míg az idősebbek jobban rászorulnak a banki hitel felvételére.

Szintén érdekes megfigyelni a telekommunikációs tartozások változását, ami mintegy 16 %-kal csökkent a teljes ügyfélkörre nézve 2019-hez képest. Míg a 20–39 éves korosztályban 36%-os, a 40–59 éveseknél csupán 7%-os csökkenést tapasztaltak, addig a 60 év felettiek esetében ugyanakkor 12%-os növekedés történt. Összegben viszont minden korosztályban csökkenés tapasztalható, a teljes átlagot tekintve 20 százalékkal lett alacsonyabb a befizetett összeg - írja a Világgazdaság.

A cég szerint a folyamatosan lefelé ívelő tendencia is azt mutatja, hogy manapság az internet és az okostelefon térhódításának köszönhetően sokan előbb fizetik be ezeket a számlákat, mint akár a közműveket.

Miért több a késedelmes fizetések a 60 év felettieknél?

Egyik ok az lehet, hogy a 60 év felettiek ekkor szembesülnek az életkori költségek váratlan növekedésével, például egészségügyi ellátási vagy lakhatási költségekkel, amelyeket hitelfelvétellel próbálnak finanszírozni. Így sok esetben belekerülnek egy mókuskerékbe, pénzügyi ismeretek hiányában pedig az egyre többfelé ágazó kiadások könnyen eladósodáshoz vezetnek.

Mikor, melyik hitel a jó megoldás?

Mi a különbség egy jelzáloghitel és egy személyi kölcsön között? Melyikhez kell és melyikhez nem ingatlanfedezet? Mekkora a maximális hitelösszeg és futamidő? Hitelezési gyorstalpaló egy korábbi cikkünkben.


Ne hagyd ki!