Űrhajó, ahogyan éppen visszatér a Föld bolgyóra

Képünk illusztráció.

Fotó: Unsplash

Kínos, az űrhajógyártók nem ülnének fel a saját űrhajójukra

Azt már megszokhattuk, hogy Elon Musk rendszeresen savazza Jeff Bezos-t, de most kivételesen a saját alkalmazottai kritizálták az űrbáró vállalatát.



Reméljük a legjobbakat

Jeff Bezos 2000-ben alapította a Blue Origin űrvállalatot, amely 21 év alatt korunk űrversenyének egyik főszereplőjévé vált. Bezos július 20-án, magyar idő szerint délután három óra környékén a New Shepard űrhajó fedélzetén egy nagyjából 10 perces küldetésben elhagyta a Földet, majd épségben vissza is tért. A sikeres misszió után elindult a jegyértékesítés, a vásárlók tolonganak, október 12-én pedig a New Shepard ismét célba veszi az univerzum mezsgyéjét négy utassal a fedélzetén. A napokban azonban egy igen nyugtalanító nyílt levél látott napvilágot, amelyet a Blue Origin egykori és jelenlegi dolgozói írtak.

Csak a szerencsén múlott

A nyílt levélben egyedül Alexandra Abrams vállalata fel a nevét, aki korábban a munkavállalói kommunikációért felelt a cégnél. A dokumentumot a Lioness ügynökség weboldalán publikálták, Abrams-el együtt 21-en írták, közülük sokan egykori mérnökök, akik közvetlen rálátással rendelkeztek a vállalat űrhajójának működésére. A CBS News felvette a kapcsolatot öt társszerzővel, akik megerősítették az információk hitelességét.

A levél általános üzenete az, hogy az űrhajó fejlesztésében résztvevő mérnökök semmi pénzért nem ülnének fel a New Shepard-re, ugyanis nem éreznék magukat biztonságban. Az egyik mérnök szerint csak a szerencsén múlott, hogy eddig nem történt tragikus baleset.

Bár a Blue Origin tájékoztatása szerint szolgáltatásuk alapelve a biztonság, a dokumentum szerzői pontosan az utasok épsége miatt hozták nyilvánosságra a levelüket.

Kiderült, hogy amikor 2018-ban egy új menedzser érkezett a céghez, a papírok átnyálazása során rájött, hogy az irányítása alá tartozó csapat több mint 1000 biztonsági problémát jelentett a rakéta hajtóművével kapcsolatban. A levél szerint egyik problémát sem vizsgálták ki. Továbbá a vezetők elutasították, hogy több szakembert vegyenek fel a céghez, ahogyan a kiadások növelésére vonatkozó javaslatot is elvetették. Ehelyett nagyobb felelősséget pakoltak a meglévő alkalmazottak vállára, akik túl kevesen voltak a feladatok megfelelő elvégzéséhez. Lényegében figyelmen kívül hagyták a biztonsági problémákat azért, hogy jó eredményeket mutathassanak fel Bezos-nak, és felgyorsítsák a Shepard indítási ütemtervét.

Az alkalmazottaknak gyakran azt mondják, hogy „legyetek óvatosak Jeff pénzével", „ne kérjetek több pénzt", és „legyetek hálásak".

-olvasható a levélben.

A dokumentum szexizmusról, zaklatásról és az ellenvélemények elnyományásnak kultúrájáról is beszámolt. A cég álláspontja szerint a piacon jelenleg nincs biztonságosabb űrhajó, mint a New Shepard.

Ne hagyd ki!