Az Amazon vezetője a boldogságról és a megbánásról beszélt

Jeff Bezos a megbánásról és a boldogságról

Jeff Bezost senkinek sem kell bemutatni. A világ egyik leggazdagabb embere sikert sikerre halmozva építette fel a birodalmát. Karrierje mögött tudatos döntések állnak, melyeket nemcsak a szakmai, hanem a magánéletében is alkalmaz. Az Elon Muskkal való rivalizálást, az űrutazást és az Amazont most egy kicsit felejtsük el, és nézzük meg, hogyan vélekedik az életről az üzletember.


A halálos ágyadon nem azt fogod megbánni, amit megtettél az életedben, hanem azt, amit nem. Elcsépelt közhely, ami végsősoron nagy igazságot hordoz magában. Jeff Bezos is pontosan így vélekedik az életről. Az Amazon-vezér az Axel Springer vezérigazgatójának, Mathias Döpfernek adott interjújában azt mondta, hogy nemcsak az üzleti döntéseiben, hanem a magánéletében is ezt a filozófiát követi – olvasható a Business Insider cikkében.

Jobb megtenni és megbánni

A világ jelenlegi leggazdagabb embere a maga 186 milliárd dolláros vagyonával manapság már inkább csak a főbb stratégiai döntéseknél ölti magára az Amazon vezérigazgatói szerepét. Sőt, hamarosan távozik is az igazgatói székből, hogy más területekre koncentrálhasson. Hosszú út vezetett idáig. Bezos a vállalkozásai esetében is sokszor alkalmazta az említett filozófiát, ám úgy gondolja, a megbánások elkerülése a magánéletben még fontosabb.

Ez olyan, hogy például szerelmes vagyok egy emberbe, de soha nem mondom el neki. Aztán eltelik ötven év, és majd ott állok, hogy mégis miért nem mondtam el neki? Miért nem mentem utána? Amikor egy magányos órában számot vetsz az életeddel, ezek az elszalasztott lehetőségek lesznek azok, amelyekkel nagyon nehéz lesz megbékélni

– mondta Bezos.

A cselekvés mintapéldája

Jeff Bezos 1994 környékén egy jól menő, Wall Street-i pénzintézetnél dolgozott. Nagyon okos emberek vették körül és jól is keresett. Aztán egyszer elment a főnökével sétálni egyet a Central Park-ba, ahol elmondta neki, hogy szeretne létrehozni egy vállalatot, amellyel az interneten keresztül könyveket árusítana. A főnöke nagyjából annyit mondott, hogy ez egy nagyon jó ötlet, de egy olyan embernek lenne ez igazán jó, akinek nincs egy ilyen jól menő munkahelye. Ez elgondolkodtatta Bezost. Végül 48 óra őrlődés után beadta a felmondását.

Úgy gondoltam, nem fogom megbánni, ha belevágok, és végül elbukom. De éreztem, örökké kísértene, hogy esélyt sem adtam az elképzelésemnek. Végül a kevésbé biztonságos utat választottam és követtem a szenvedélyem, amire nagyon büszke vagyok

A család az első

Ehhez a filozófiához hozzátartozik az is, hogy az üzletembernek elképesztően támogató családja van. Az akkori feleségével 1 éve voltak házasok, amikor elé állt, hogy el akar költözni az ország másik felébe, hogy megvalósítsa az álmait. A felesége, még mielőtt megkérdezte volna, hogy mi az az internet –ne feledjük, 1994-et írunk – csak annyit mondott, hogy „Remek, indulhatunk is!". Bezos elmondása szerint a felesége mindig is tudta, hogy elkötelezett az innováció és a vállalkozás iránt, így mindenben támogatta őt.

A felesége mellett a szüleit és a nagyapját is nagyra méltatta, akik óriási erőt adtak neki az évek során.

Édesanyám 17 éves volt, amikor megszült, ekkor még az Albuquerque-i gimnázium tanulója volt, ráadásul 1964-et írtunk. Biztosíthatlak, hogy akkoriban Albuquerque-ben nem nézték jó szemmel a tinédzser szülőket. Szóval anyukám nagyon nehéz helyzetben volt. Ki is akarták csapni az iskolából, de nagyapám kiállt érte, és az a helyzet, hogy nagyszerű emberek, és úgy gondolom, az igazi ajándék számomra az, hogy őket nevezhetem családomnak.

Hozzátette, az, hogy érezte, támogatják és szeretik, hatalmas önbizalmat adott neki az évek során. Ez a támogatás olyan hátteret adott neki, amely lehetővé tette, hogy kockázatos lépéseket tegyen a céljai elérése érdekében. Hiszen ha elbukott volna, lett volna hova mennie.

Ne hagyd ki!