Jeff Bezos
Fotó: Shutterstock

10 meglepő dolog, amit nem tudtál a világ egyik leggazdagabb emberéről, Jeff Bezosról

Jeff Bezost valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Vezetése alatt az Amazon a világ legnagyobb kereskedelmi vállalatává nőtte ki magát, amelynek piaci kapitalizációja napjainkban közelíti meg a kétezer milliárd dolláros értéket. Összegyűjtöttünk 10 dolgot az életéről, amely tanulságos és érdekes.

1. Jeff Bezos édesanyja, Jackie csupán 17 éves volt, amikor világra hozta a leendő üzletembert. Bezos egy visszaemlékezésében arról beszélt, hogy édesanyja ekkoriban az Albuquerque-i gimnázium tanulója volt. 1964-ben, Albuquerque-ben senki nem nézte jó szemmel a tinédzser szülőket, így igazán viszontagságos és kiközösített évek álltak előttük.

2. Jackie 1968-ban feleségül ment a kubai bevándorló Miguel Bezos-hoz, aki hivatalosan is adoptálta Jeffrey-t. A leendő Amazon-vezér 10 éves korában szembesült azzal, hogy Miguel nem a biológiai édesapja, de elmondása szerint a tény, hogy szemüveget kellett hordania jobban lesokkolta, mint a felismerés, hogy nem a biológiai apja nevelte fel. Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki Bezos valódi édesapja, de Brad Stone író a kétezer-tízes évek elején utánajárt a titokzatos férfi kilétének. A szakember kiderítette, hogy Jackie 15 évesen ment feleségül az akkoriban 16 éves Ted Jorgensen-hez. Jackie végül arra az elhatározásra jutott, hogy fiával együtt elhagyja a cirkuszi babérokra törő Ted-et. Továbbá megkérte egykori férjét, hogy soha ne keresse se őt, se Jeffrey-t.

3. Jorgensen sokáig nem is tudta, hogy mit ért el fia, egészen addig, amíg Brad Stone meg nem kereste, és fel nem világosította, hogy Jeffrey az Amazonnak köszönhetően a világ leggazdagabb emberévé vált.

4. Jeffrey már egészen kicsi korában a zsenialitás jeleit mutatta. Alig, hogy levették róla a pólyát, ő úgy gondolta, hogy egy igazi, felnőttes ágyban fog aludni. Fogott egy csavarhúzót, és lazán szétszerelte a kiságyát, majd bemászott a nagyok közé.

Jeff Bezos ekkoriban ismerkedett meg a Star Trek sorozattal is. Az űrkalandok teljesen rabul ejtették az ifjú titánt, aki fontolgatta, hogy a sorozat egyik szállóigéjéről, Jean-Luc Picard kapitány híres-neves mondásáról nevezze el az első igazi vállalatát. Ez már csak történelem, de végül úgy döntött, „makeitso.com” helyett Amazon névvel indítja útjára az online kereskedelmi óriás első változatát.

5. Sokan nem tudják róla, de Jeff Bezos 16 évesen a McDonald’s-ban kezdte a karrierjét. A pattanásos tini egy teljes nyarat töltött a Meki konyhájában, ahol minden pillanatot megragadott a tanulásra. Bár sokan viszontagságos tapasztalatként jellemzik a gyorsétterem-láncnál töltött éveiket, Bezos számára ez volt az első munkahely, amely valódi betekintést nyújtott számára a kereskedelmi szektorba.

6. Bezos a következő nyarat nem akarta egy gyorsétterem-lánc kötelékeiben tölteni, viszont pénzre szüksége volt. Úgy öntött, hogy az akkori barátnőjével elindít egy nyári tábort. A 10 napos tábor Dream Institute néven futott, amely alapvetően az olvasás népszerűsítését célozta. A részvételi díj 600 dollár volt, és minden jelentkezőnek el kellett olvasnia egyebek között Az Egyszer és Jövőben király, az Idegen egy furcsa földön, a Fekete szépség, a Gesztenye, a honalapító, a Copperfield Dávid, a Gulliver utazásai, a Kincses sziget és a Gyűrűk Ura regényeket. Összesen hatan jelentkeztek a táborba. Mondjuk úgy, nem ebből gazdagodott meg Bezos.

7. 1994 környékén egy tanulmány került a keze ügyébe, amelyből megtudta, hogy abban az évben az internet 2300 százalékos növekedést produkált. Az internet népszerűsége lenyűgözte Bezost, és elhatározta, valamilyen módon ki fogja használni a jelenséget. Az üzletember óriási dilemmával találta szemben magát. Vágjon bele az ismeretlenbe egy saját vállalkozással, vagy őrizze meg a jól fizető, biztos munkahelyét?

„Ez olyan, hogy például szerelmes vagyok egy emberbe, de soha nem mondom el neki. Aztán eltelik ötven év, és majd ott állok, hogy mégis miért nem mondtam el neki? Miért nem mentem utána? Amikor egy magányos órában számot vetsz az életeddel, ezek az elszalasztott lehetőségek lesznek azok, amelyekkel nagyon nehéz lesz megbékélni”

Jeff okos ember, így a döntése előtt alaposan utánajárt a lehetőségeinek. Arra jutott, ha belevág a vállalkozásba, egyértelműen az e-kereskedelem irányába kell terjeszkednie. Listába szedett 20 terméket, és végül a könyvkereskedelem mellett tette le a voksát. De ezen ponton még mindig nem tudta, mit kellene tennie. Aztán egyszer elment a főnökével sétálni egyet a Central Park-ba, ahol elmondta neki, hogy szeretne létrehozni egy vállalatot, amellyel az interneten keresztül könyveket árusítana. A főnöke nagyjából annyit mondott, hogy ez egy nagyon jó ötlet, de egy olyan embernek lenne ez igazán jó, akinek nincs egy ilyen jól menő munkahelye. Ez elgondolkodtatta Bezost, aki 48 óra őrlődés után beadta a felmondását.

Úgy gondoltam, nem fogom megbánni, ha belevágok, és végül elbukom. De éreztem, örökké kísértene, hogy esélyt sem adtam az elképzelésemnek. Végül a kevésbé biztonságos utat választottam és követtem a szenvedélyem, amire nagyon büszke vagyok”

8. Az Amazon 2021 februárjában jelentette be, hogy a szupergazdag alapító elhagyja vezérigazgatói posztját. Végül július 5-re tűzték ki a dátumot.

„Azért esett erre a dátumra a választásunk, mert érzelmileg kötődöm ehhez a naphoz, ugyanis 1994-ben, pontosan 27 évvel ezelőtt, ekkor alakult meg az Amazon”

9. 2003-ban helikopter-balesetet szenvedett, melynek következtében majdnem életét vesztette.

10. 2013. augusztusában 250 millió dollárért megvásárolta a The Washington Post amerikai napilapot.


Ne hagyd ki!