Egy Elon Musk-ról készült rajz, ami a Dredd bíró film hangulatát idézi
Fotó: Shutterstock

Elon Musk Dredd bírótól vett idézettel üzent Jeff Bezosnak

Az USA Szövetségi Bírósága elutasította Jeff Bezos űrvállalata, a Blue Origin keresetét, amit azért nyújtott be, mert álláspontja szerint a NASA jogellenesen és tisztességtelenül hirdette ki győztesnek a SpaceX-et az Artemis-misszióra kiírt pályázaton. Elon Musk a tőle megszokott "komolysággal" reagált a hírekre.



A csillagok háborúja

Az elmúlt évben nagyon jó kapcsolat alakult ki a NASA és a SpaceX között. Elon Musk vállalata rendre nyeri az amerikai űrügynökség pályázatait. A cég tavaly a Crew Dragon űrhajóval juttatott NASA-asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra, de már idén is bezsebelt egy 178 millió dolláros és egy 2,9 milliárd dolláros megbízatást. Utóbbinak célja, hogy 1972 után ismét emberek sétáljanak a holdunk felszínén. Jeff Bezos szerint a NASA döntése egyáltalán nem volt fair, ezért augusztusban bíróságra vitte az ügyet.

A NASA az eredeti tenderében két űrpari vállalatot keresett, amelyek közös erővel építettek volna meg egy olyan landolóegységet, amely alkalmas arra, hogy asztronautákat juttasson a Hold felszínére. A döntéshozók eleinte 3,3 milliárdos költségvetéssel kalkuláltak, a kongresszus viszont csak 850 millió dollárt adott a hivatalnak, ami jelentősen megvágta a teljes költségvetést. A NASA végül úgy döntött, hogy a szűkös források miatt az győz, aki a legalacsonyabb árat ajánlja, így a SpaceX-re esett a választás. Bezos-nak nem tetszett a hivatal döntése, ezért felajánlotta, hogy az eredeti, 5,9 milliárdos ajánlatából kétmilliárdot elenged, ha a Blue Origin kapja meg a tendert. Nem jött össze a terve. Vélhetően azért, mert a SpaceX 2,9 milliárd dollárért vállalja a feladatot. Bezos ezután fordult a bírósághoz.

Bohókás űrbáró

A Blue Origin azzal vádolta a NASA-t, hogy döntése és pályázati értékelése jogellenes és tisztességtelen volt. A Blue Origin álláspontja szerint a küldetés továbbra is két vállalatot igényel. Bezos cége egészséges versenyhelyzetet és korrekt eljárást szeretett volna kicsikarni a hivatalból, illetve biztosítani akarta az űrhajósok biztonságos utazását.

Az Egyesült Államok Szövetségi Bírósága végül lezárta az ügyet, a Blue Origin keresetét elutasította, és jóváhagyta a NASA eredeti döntését. Bezos annyit reagált a történtekre, hogy nem ezt a döntést várták, de elfogadják a bírósági határozatot, és sikeres együttműködést kívánnak a NASA-nak és a SpaceX-nek. Ettől függetlenül Jeff Bezos-nak nincs oka szomorkodni, az üzletember űrvállalatának ugyanis több szerződése is van a NASA-val, így valamilyen szinten részese lesz az Artemis-küldetésnek.

Ahogy azt megszokhattuk, Elon Musk most is megragadta a lehetőséget, egy kicsit odaszúrjon Jeffrey Bezos-nak. A bejelentés után megosztott egy mémet, ami az 1995-ben megjelent film, a Dredd bíró híres szállóigéjét idézi:

Ne hagyd ki!