Elon Musk szürke zakóban és fekete ingben beszél az alacsony születési arány veszélyeiről egy színpadon
Fotó: Shutterstock

Musk aggódik a népesség miatt, Gates a vakcinákban látja a megoldást

Elon Musk a közelmúltban a Wall Street Journal-lel osztotta meg aggodalmait, melyek szerint a napjainkban tapasztalt alacsony születési arány a civilizációnk bukásához vezethet.


Borús jövőkép

Nem tudom kellően hangsúlyozni, hogy egyszerűen nincs elég ember a világon. Úgy vélem, hogy az alacsony és rendkívül gyorsan csökkenő születési arányszám jelenti az egyik legnagyobb kockázatot a civilizációnkra. És mégis, nagyon sok ember, köztük az okos emberek is azt gondolják, hogy túl sok ember van a világon, és azt hiszik, hogy a népesség kontrollálhatatlanul növekszik. A valóság azonban ennek a szöges ellentétét mutatja. Kérlek, nézzétek meg a számokat. Ha az embereknek nem lesz több gyerekük, a civilizáció össze fog omlani. Jegyezzétek meg a szavaimat

-mondta Musk a Journalnek.

A milliárdos nem véletlenül hozta szóba a számokat, állítását több kutatás is alátámasztja. A Morgan Stanley elemzői tavaly júliusban figyelmeztettek, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos félelmek miatt egyre nagyobb mérteteket ölt az a mozgalom, melynek tagjai úgy döntenek, inkább nem vállalnak gyereket. A szakértők szerint a gyermektelenségi mozgalom olyan negatívan befolyásolja a termékenységi arányokat, amilyenre korábban még nem volt példa. Érvelésük alátámasztására olyan felmérésekre, tudományos kutatásokra és a Google adatokra hivatkoztak, amelyek azt mutatják, hogy a klímaváltozás közvetlenül és közvetve is felgyorsítja a termékenységi ráta csökkenését.

A UCLA kutatói az USA példáját hozták fel, ahol az extrém időjárási körülményeket, például a brutális hőhullámokat követően drasztikusan lecsökkent az újszülöttek száma. Egy Kínában végzett tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy az éghajlatváltozás, különösen a légszennyezettség miatt 20 százalékkal nőtt a meddőség esélye az elmúlt években. Ennek eredményeképp Kína születési rátája meredeken csökken, egyre kevesebb nő dönt a gyermekvállalás mellett.

Vakcinákkal a népességrobbanás ellen?

Bill Gates hosszú évek óta foglalkozik a népességnövekedés és az éghajlatváltozás veszélyeivel, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak egymással. Több ember = nagyobb szén-dioxid-kibocsátás, ami végső soron egy lakhatatlan bolygót eredményez. Egy 2010-es TED előadás során az alábbiakat mondta:

A szén-dioxid-kibocsátást fenntarthatatlan szintre sodró tényezők egyike a népességnövekedés. Jelenleg 6,8 milliárd ember él a világban. Ez a szám hamarosan kilencmilliárdra fog nőni. Na most, ha igazán nagyszerű munkát végzünk az új vakcinák, az egészségügyi ellátás és a reproduktív egészségügyi szolgáltatások terén a növekedési rátát akár 10-15 százalékkal is csökkenthetjük.

El kell keserítenünk az összeesküvés hívőket, ugyanis Bill Gates továbbra sem akarja kiirtani a lakosságot a vakcinákkal. 2012-ben egy igen érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet:

Hogyan csökkentsük a népességnövekedést? A csecsemőhalandóság csökkentésével. Én is meglepődtem

-írta Twitteren az üzletember.

Gates elmondta, hogy bár aggasztó a helyzet, a népességnövekedés kérdése globális szinten nem olyan ijesztő. Vagyis a lakosság százalékos aránya ma lassabban növekszik, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy hamarosan tetőzni fog, ami után vélhetően hanyatlásnak indul.

A probléma az, hogy a népesség ott növekedik a leggyorsabban, ahol az emberek kevésbé tudnak megbirkózni a helyzettel. 2050-re a legszegényebb helyeken háromszorosára fog nőni a lakosság. Ez azt fogja eredményezni, hogy az olyan országokban, mint például -Nigéria, Jemen vagy Csád nem lesz elég táplálék, munka, a gyerekek nem fognak megfelelő oktatásban és orvosi ellátásban részesülni és aggasztó méreteket fog ölteni a környezetszennyezés.

A népességgyarapodás szempontjából azonban a csecsemőhalandóság növekedése jelentené a legnagyobb problémát. A szegényebb országok családjainak sajátos jellemzője, hogy idősebb korukban utódjaikra támaszkodnak. A gyermekhalandóság növekedésével párhuzamosan a szülők egyre több gyermeket vállalnak, hogy „bebiztosítsák” magukat öregkorukra. Számos kutatás alátámasztotta, hogy azok a családok, amelyek nem szembesülnek az egy éves kor alatti halálozás borzalmaival, „kevesebb gyermekkel is megelégednek”. Magyarul úgy érzik, elég utóduk van ahhoz, hogy ne kelljen aggódniuk a nyugdíjas éveik miatt.

Éppen ezért az elmaradottabb közösségeket fejleszteni kell: higiénikus környezet kell biztosítani a nőknek, ahol biztonságosan szülhetnek, illetve új vakcinákat kell fejleszteni és javítani kell az oltási kampányokon a gyermekhalandóság csökkentése érdekében. A fejlett országok alacsony gyermekvállalási rátája is ezekre az okokra vezethető vissza.

Ne hagyd ki!